Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

"Ennyi pénzt még nem látott a magyar sakkvilág"

November 26-án jelentette be a kormány, hogy egyszeri, 300 millió forintos állami támogatásban részesül a sakkszövetség. Ez az összeg a szervezet közel 10 éves dotációjának felel meg. A pénzt részben az élsportolók nagyobb megbecsülésére, az iskolai sakkoktatás népszerűsítésére, valamint egy kiemelt verseny megrendezésére kívánják fordítani.

Kállai Gábor nemzetközi sakknagymester, volt szövetségi kapitány az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, egy rangos nemzetközi sakktorna magyarországi megrendezése, sokat segítene a sportág versenyzőinek előrejutásban. A világ vezető nagymestereivel összekerülni leginkább azoknak lenne óriási dolog, akik a Lékó - Polgár -Almási hármast néhány éven belül helyettesíteni vagy akár leváltani szeretnék. Az utánpótlásnak fel kell nőnie a három kiváló sakkozó szintjére - tette hozzá Kállai Gábor.

A nagymester szavai szerint, "a magyar sakkozásban ez a 300 millió forint akkora pénz, amelyről még nem is hallottak, ebből mindenkit meg lehet nyerni, sőt még azok kombinációját is."

A sakkszövetség egyik tervezett projektje - a hírek szerint - egy magyar-örmény csapattalálkozó megszervezése, amelyből rengeteget profitálhatna a jelenlegi utánpótlás: Berkes Ferenc, Balogh Csaba, Erdős Viktor és leginkább Rapport Richárd - fogalmazott Kállai Gábor.

Rapport Richárd minden idők legfiatalabb magyar Nemzetközi Nagymestere és a világ hatodik legfiatalabb sakknagymestere. Kállai Gábor őt tartja alkalmasnak arra, hogy néhány éven belül legyőzze a jelenlegi világelső Magnus Carlsent. A szakértő szerint Rapport Richárd nagyjából olyan ütemben fejlődik, mint korábban Magnus Carlsen. (Annyi idősen, mint most Rapport, Carlsennek is hasonló volt az Élő-pontja.)

"A norvég világbajnok ellen akkor lehet esély, ha valaki egy másik dimenzióból tudja megtámadni" - vélekedett Kállai Gábor. Mint mondta, a 17 éves magyar tehetségnek annyira nyitott, elfogulatlan a játéka és a megközelítése, hogy Õ lehet képes legyőzni a most 23 éves listavezetőt.

Rapport Richárd jövőbeni sikereinek kulcsa a szakember szerint, hogy nem szabad olyanná nevelni, alakítani, mint amilyenek a többiek.

A tehetségét, az adottságait, az eredetiségét kell erősíteni, és ezek mellett kell azokban a faktorokban egy kicsit feljebb hozni, amelyek szintén szükségesek a feljebb jutáshoz - tette hozzá.

Kállai Gábor kiemelte: Rapport Richárd olyan dolgokat lát, érzékel és bizonyít a táblán, amiket korábban még senki.

Az Aréna teljes műsorát meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×