A koncepció része, hogy bevezetnék a szociális temetések lehetőségét. Ez a rászorulók számára lehetővé tenné, hogy a temető fenntartója ingyen biztosítsa a nyughelyet, az állam pedig a kellékeket, ha a az eltemettető vagy az általa felkért személy személyes közreműködést vállal a temetés során.
Ezek közé tartozna egyebek mellett az elhunyt felöltöztetése, a sírhely kiásása, a ravatalozás, búcsúztatás, illetve a koporsó, urna leengedése, behantolása.
Egy másik módosítás értelmében a Belügyminisztérium az összehasonlíthatóság érdekében kötelezővé tenné a temetkezési szolgáltatói árak közzétételét, és szigorítaná az urnák hazavitelét.
Megvan, mikor térnek vissza a kemény hideg éjszakák







