eur:
389.32
usd:
362.03
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Fidesz: az alkotmánymódosítás az európai és a magyar értékek mellett is elkötelezett

A Fidesz kész bárkivel párbeszédet folytatni az alkotmány negyedik módosításával kapcsolatban, mert az elkötelezett az európai értékek és normák iránt, és ugyanígy elkötelezett a magyar családok, a nemzeti vagyon, a magyar föld, a felelős pénzügyi gazdálkodás mellett is - tudatta a nagyobbik kormánypárt szóvivője szombaton az MTI-vel.

Selmeczi Gabriella ezzel Varjú László országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján tett kijelentésére reagált, mely szerint a Demokratikus Koalíció fel kívánja hívni az Európai Parlament frakciójának, annak vezetőjének, az Európa Tanács főtitkárának és Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének a figyelmét arra, hogy véleményük szerint Magyarországon jogállamiság és demokrácia helyett egy olyan alaptörvény van érvényben, amely az önkényuralmat jeleníti meg.

A Fidesz szóvivője azt írta: a baloldal alig várja, sőt erősen asszisztál hozzá, hogy Magyarország ismét alaptalan lejárató hadjárat célpontja legyen, holott "a magyar emberek döntésének köszönhetően ma Magyarországnak van Európa egyik legstabilabb, legcselekvőképesebb kormánya".

Selmeczi Gabriella úgy fogalmazott: a Gyurcsány-Bajnai szövetség az, amely mindig bajt hozott az országra, míg a Fidesz-kormány egyaránt kiáll a nemzeti és az európai értékekért, és az európai válság közepette is sikeresen vezeti ki az országot a gödörből.

"Magyarország ma jobban teljesít, mint a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején és mint az európai országok általában: ma a magyar családok és vállalkozások terhei csökkennek, az ország pénzügyileg stabil, csökkenteni tudja adósságát, növelni tudja a foglalkoztatást, kisebb az infláció, többet ér a fizetés, a nyugdíj, mert ma Magyarország kiáll az érdekeiért.

Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-0

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-0

A Paris Saint-Germain egygólos hátrányból kezdve próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern München ellen maradt a BL-ben szerzett gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Washington új csapást mér Kínára

Washington új csapást mér Kínára

A Biden-kormányzat visszavonta az Intel és a Qualcomm számára a Huawei félvezetőkkel való ellátását lehetővé tevő kiviteli engedélyeket, növelve ezzel a kínai távközlési berendezéseket gyártó vállalatra nehezedő nyomást. Az amerikai kereskedelmi minisztérium lépése érinti a Huawei laptopok és mobiltelefonok számára gyártott chipek szállítását is, így akár a magyar piacra is hatással lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×