eur:
389.34
usd:
362.01
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Büntetné a torlódások vétkes okozóit az MSZP

Törvényjavaslatot nyújt be az MSZP, hogy büntetni lehessen azokat az autóvezetőket, akik vétkesek a katasztrófahelyzetekben kialakuló közúti torlódásokért - közölte a párt biztonságpolitikai ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese kedden.

Harangozó Tamás tudatta, hogy a szocialisták "szembesítő jelentést" készítettek a március 14-16-ai katasztrófahelyzetről, mivel szerintük a kormány számára összeállított belügyminiszteri dokumentum alkalmatlan a helyzet elemzésére, a tanulságok levonására, illetve az esetleges személyi felelősség megállapítására.

A rendkívüli időjárási helyzet kezeléséről szóló belügyminisztériumi jelentést kedden tárgyalja az Országgyűlés rendészeti bizottsága.

Harangozó Tamás szerint a szocialisták dokumentuma "nagyon súlyos megállapításokat tesz".

Kiderülhet, hogy a kormány felelős szervei tételesen törvényt sértettek, amikor meg sem kísérelték a katasztrófahelyzetek kezelésére előírt szabályokat, eljárásokat alkalmazni, és ezzel maguk is hozzájárultak a kialakult helyzet súlyosságához - fogalmazott a politikus.

Az MSZP-frakció a rendészeti bizottság ülésén elhangzó kormányzati válaszoktól függően vizsgálni fogja, hogy szükséges-e akár büntetőeljárás keretében feltárni a vezetői felelősséget - tette hozzá.

A politikus közölte: az MSZP a szabálysértési törvény módosításával kötelezően előírná a hasonló helyzetekben a közúti torlódások kialakulásért vétkesen felelős kamionsofőrök és a mentési munkákat ellehetetlenítő, a leállósávokat elfoglaló gépjárművezetők jogosítványának elvételét - tette hozzá.

A március 14-én kezdődött intenzív havazás és a viharos erejű szél miatt kialakult hófúvás számos utat - köztük autópályát is - járhatatlanná tett. Autók és kamionok akadtak el, mintegy 14 ezer ember rekedt az utakon, a vasúti közlekedés több vonalon megbénult, számos településen megszakadt az áramszolgáltatás.

Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-1

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-1

A Paris Saint-Germain egygólos hátrányból kezdve próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern München ellen maradt a BL-ben szerzett gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×