eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc

Összeült a rezsicsökkentést előkészítő munkacsoport - a nap hírei

A kisebb szolgáltatók összekapcsolásával érné el a kormány a 10 százalékos vízdíjcsökkentést. A jószomszédi kapcsolatok fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta Budapesten a szlovák államfő. Megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó rendelkezést az Alkotmánybíróság.

Elsősorban a szolgáltatói szerkezet átalakításával, a kisebb víziközmű-szolgáltatók egységes rendszerbe kapcsolásával érné el a kormány a 10 százalékos vízdíjcsökkentést. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke az újabb rezsicsökkentést előkészítő munkacsoport első ülése után elmondta: elsőként a gázpalackok és a tartályos gáz ára csökkenhet, utóbbinál mérlegelik a hatósági ár bevezetését.

Magyarországon és Szlovákiában is tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek jogait, és segíteni kell érvényesülésüket - jelentette ki Ivan Gasparovic szlovák államfő Budapesten. Áder János államfő a megbeszélés után elmondta: bár a legfontosabb vitás kérdésekben megmaradtak a nézetkülönbségek, a találkozón fontos lépést tettek azért, hogy ezek rövidesen a múlt részévé váljanak.

Megsemmisítette az önkényuralmi jelképek használatát tiltó büntető törvénykönyvi paragrafust az Alkotmánybíróság. A testület megállapította, hogy a rendelkezés sérti a jogbiztonság követelményét, és aránytalanul korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát.

Libanoni üzletembereket tüntetett ki Orbán Viktor miniszterelnök a magyar-libanoni kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenységükért. A Parlamentben rendezett ünnepségen elhangzott, hogy várhatóan a hónap végén egy üzleti delegáció élén Libanonba utazik a magyar kormányfő.

Jóváhagyás előtt áll a Magyar Honvédség elektronikus információbiztonsági koncepciója. Hende Csaba honvédelmi miniszter egy szocialista képviselő kérdésére adott írásos válaszában emlékeztetett, hogy Magyarország tavaly aktív szerepet vállalt a NATO kibervédelmi stratégiájának kialakításában.

Foglalkoztatotti jogviszonyba kerülhetnek azok, akik most ápolási díjat kapnak tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos hozzátartozójuk otthoni gondozásáért. Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár a rehabilitációs parlamenti albizottság ülésén elmondta: a nevelőszülőket jövő január 1-jétől egységes foglalkoztatási jogviszonyban alkalmazzák majd az akkortól hatályba lépő gyermekvédelmi törvény értelmében.

Többkulcsos adó bevezetését tartalmazza az MSZP választási programja. Mesterházy Attila pártelnök a szociálpolitikai célkitűzéseket ismertetve hangsúlyozta: a tervezet az igazságosság, az esélyegyenlőség és a szolidaritás értékeire épül, amelyben a gazdagok több terhet fizetnek.

Új ellenzéki stratégiát sürgetett Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédében úgy fogalmazott: őszre meg kell állapodni egy ellenzéki választási szövetség vezetőjéről, a közös jelöltekről illetve a programról. Gyurcsány Ferenc szerint a szocialisták nélkül nem lehet elképzelni a 2014 után megalakuló új kabinetet, az viszont nem egyértelmű, hogy a Demokratikus Koalíciónak is részt kell vennie a kormányzásban.

Napokon belül lezárul a hallgatók törvénytelen listázásának gyanúja miatt indult vizsgálat az ELTÉ-n - közölte az intézmény rektor-helyettese. Fábri György az InfoRádiónak elmondta: feljelentést tesznek, ha a rektor által összehívott vizsgálóbizottság törvénysértést tár fel. Az atv.hu korábban úgy értesült: az ELTE Bölcsészettudományi Karán a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új diákokat világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján.

Márciusban kezdődnek az idei bértárgyalások az egészségügyben. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a magyar ápolók napján rendezett ünnepségen jelentette be, hogy március 7-én kezdik az egyeztetéseket a szakmával az idei fizetésekről, különös tekintettel azokra, akik kimaradtak a tavalyi béremelésekből.

Nem támogatja a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását a Bankszövetség. A szervezet azután közölte ezt, hogy a pénzügyi jogok biztosa a korlátozás fenntartását javasolta a lakáshitelesek és a közműtartozásokat felhalmozók problémájának megoldására.

Megkapták a végleges típusengedélyt az Alstom 4-es metróvonalra szánt, Metropolis típusú szerelvényei a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. Az engedély birtokában a francia cég megkezdheti a szériavonatok folyamatos leszállítását Budapestre. A francia gyártó 15 szerelvényt gyárt a 4-es vonalra.

Határozatlan idejű általános sztrájk kezdődik szerdán a Dunaferrnél, miután a társaság két reprezentatív szakszervezete elutasította a munkáltató bérfejlesztési ajánlatát. A Dunaferr állásfoglalása szerint az érdekképviseletek követelése és a cégvezetés ajánlata között olyan kis mértékű a különbség, amely miatt nem szabadna kockáztatni a cég jövőjét a munkabeszüntetéssel.

Újabb három sikeres szívműtétet hajtottak végre az Országos Kardiológiai Intézetben. Ofner Péter főigazgató főorvos elmondta: az egyik operáció jelentősége az volt, hogy Magyarországon először ültettek be hordozható műszívet gyermekbe. Hozzátette: új szívet kapott egy hét hónapos csecsemő, illetve egy 23 éves fiatalember.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×