eur:
394.19
usd:
370.85
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

1500 milliárddal lendítene a gazdaságon a kormány - a nap hírei

A kormány 1.500 milliárd forint európai uniós fejlesztési támogatást fizetne ki idén. Elfogadta a fővárosi és a kerületi önkormányzatok között megosztandó forrásokról szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés. Csehországban Milos Zeman lesz az új köztársasági elnök. A nap legfontosabb hírei január 26-án.

Az idén 1.500 milliárd forint európai uniós fejlesztési támogatást fizetne ki a kormány, amivel új lendületet adhat a gazdasági növekedésnek. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta: a 2010 előtti időszakokkal ellentétben tavaly és 2011-ben is teljesen átlátható volt az uniós források felhasználása. Lázár János hozzátette: a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetésben a Magyarországnak szánt források 95 százalékát már megpályáztatták, 85 százalékát pedig már le is kötötték. Az államtitkár hangsúlyozta: a hét évre rendelkezésre álló 8200 milliárdos forrás 85 százalékos lekötésével Magyarország vezető helyen áll, a 65-70 százalékos szerződéskötési aránnyal pedig a középmezőnyben helyezkedik el a tagállamok között.

Elfogadta a fővárosi és a kerületi önkormányzatok között megosztandó forrásokról szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésén. A határozat szerint a kerületi önkormányzatokat összesen 92,6 milliárd forint, a fővárosi önkormányzatot pedig 96,4 milliárd forint illeti meg a megosztandó bevételekből. A fővárosnak az őt illető összegből 7,6 milliárd forintot a helyi közösségi közlekedésre kell fordítania. A parlament megváltoztatta az arányokat is: míg korábban a főváros a közös bevételek 47 százalékát, a kerületek pedig összesen 53 százalékot kaptak, addig most a fővárost 51, a kerületeket pedig 49 százalék illeti meg.

Az üzemanyagok jövő heti drágulását valószínűsíti a Portfolio.hu. A gazdasági portál elemzése szerint a benzin 5-6, míg a gázolaj 2-3 forinttal is többe kerülhet literenként. A Portfolio.hu szerint a lépést a finomított termékárak emelkedése indokolja, a forint árfolyamának most nincs érdemi hatása az üzemanyagok árának változására.

Népszavazást kezdeményez a Jobbik a jövő héten azért, hogy a súlyos bűncselekményt elkövetőktől és családjuktól vonják meg a segélyeket. Az ellenzéki párt elnöke ezt évértékelő beszédében közölte. Vona Gábor szólt arról is, hogy a többi között létre kívánja hozni a magyar termőföld védelme érdekében a Nemzeti Földvédő Kerekasztalt

Nem fogadott el új pártstratégiát az LMP kongresszusa, így érvényben marad a novemberben meghozott döntés, amely elutasítja az együttműködést az Együtt 2014 választói mozgalommal. Schiffer András frakcióvezető úgy látta, hogy a testület racionális, Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Platform egyik alapítója pedig úgy, hogy hibás döntést hozott. A Párbeszéd Magyarországért Platform javaslata, amely az Együtt 2014 választói mozgalommal való együttműködésről szólt volna, már az első körben kiesett. A platform vasárnap tart ülést a kialakult helyzetről.

Időszerűnek nevezte a szalézi rend tevékenységét az infrastruktúráért felelős államtitkár. Völner Pál a szalézi szerzetesrend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján beszélt erről Budapesten. A centenáriumi évet ünnepi szentmise celebrálásával Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a programsorozat fővédnöke nyitotta meg a Szent István-bazilikában.

Az orosz ortodox egyház képviselőivel tartott közös, ökumenikus istentiszteleten emlékezett meg a 2. magyar hadsereg 70 évvel ezelőtti doni tragédiájáról a magyar kormányküldöttség. A delegáció tagjai a Don-kanyarban lévő magyar temetőben és a szovjet emlékműnél koszorút helyeztek el a második világháborús keleti fronton elesettek emlékére.

A világgazdaság stabilizálását sürgették a nemzetközi pénzügyi vezetők Davosban, a négynapos Világgazdasági Fórum zárónapján. Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója úgy vélte: az elmúlt hónapok gazdasági javulása még túl gyenge és törékeny alapokon áll ahhoz, hogy az államháztartások megszilárdítására tett lépéseket szüneteltetni lehessen. Ángel Gurria, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet főtitkára arra figyelmeztetett, hogy a strukturális reformokat folytatni kell.

Csehországban Milos Zeman volt szociáldemokrata miniszterelnök nyerte az államfőválasztást. A második forduló voksainak csaknem 100 százalékos feldolgozottsága alapján Milos Zeman 54,8 százalékot szerzett, míg Karel Schwarzenberg külügyminszter 45,2 százalékot kapott. A választási részvétel 58 százalék körüli. Ez az első alkalom, hogy nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg az államfőt. Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök mandátuma március 7-én jár le.

Európában már tizenhárom ország jelentett kiterjedt influenzajárványt. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nemzetközi felmérésekre hivatkozva azt írta: 26 ország közül 17 számolt be arról, hogy növekedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Öt nyugat-európai államban azonban már csökkenni kezdett az esetszám. Magyarországon még nincs országos járvány.

Egyiptomban 21 vádlottat halálra ítélt a bíróság a 74 halálos áldozattal járó tavalyi Port-Szaíd-i futballkatasztrófa ügyében. A hozzátartozók az ítélethirdetés közben tüntetést tartottak, összetűzésbe keveredtek a biztonsági erőkkel, és két rendőrt lelőttek. A rendfenntartók ezután könnygázt és gumilövedékeket vetettek be, a legutóbbi adatok szerint 22 ember életét vesztette.

Életének 83. évében elhunyt Hegedűs Loránt lelkipásztor, teológus, a Dunamelléki Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke. Az 1956-os forradalom idején vállalt szerepe miatt el kellett hagynia a fővárost, ezután több vidéki városban volt segédlelkész. 1991-1997 között a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöki tisztét töltötte be, 1991 és 2002 között volt a Dunamelléki Egyházkerület püspöke.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×