eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Első helyen nyitott az újonc

Az év utolsó hónapjára már érezhetően a karácsony nyomta rá a bélyegét, de persze van, ami még ennek tükrében sem változott: például E. L. James Ötven árnyalat-trilógiájának töretlen sikere. Az eddig is hihetetlen népszerűségnek örvendő első két rész után végre megérkezett a várva várt harmadik, A szabadság ötven árnyalata, amely rögtön a Bookline TOP 50 első helyén indított.

Nem sokon múlt, hogy a trilógia részei foglalják el a dobogó mindhárom fokát, az előző havi első helyezett Nyáry Krisztián-kötet, az Így szerettek ők azonban még mindig tartja magát, ezúttal a második helyen. A szabadság ötven árnyalata mellett egy másik újdonság is kiemelt figyelmet követelt magának az elmúlt hónapban: az utóbbi évtized egyik legjelentősebb fantasy-sorozatát, a Harry Pottert jegyző J. K. Rowling első felnőtteknek szóló regénye, az Átmeneti üresedés. (5.)

Ahogy az élmezőny is jól mutatja, a szerelem decemberben sem ment ki a divatból, sőt: a végzetnek köszönhető, sorsszerű találkozásokról mesélő történetek igen népszerűek, köztük Sylvia Day Crossfire-trilógiájának első két epizódja, a Melléd láncolva (12.) és a Hozzád kötve (22.). Régi ismerősként üdvözölhetjük Joanne Harris-t, aki a Csokoládé 3. részével újra elhozta nekünk különleges édességeket készítő főhősnőjét, Vianne Rocher-t. És ha már a nagy visszatérőknél tartunk: J. R. R. Tolkien világhírű regénye, A Gyűrűk Ura előzményeit elmesélő A hobbit újra virágkorát éli, hiszen nemrég mutatták be az eredetileg 1937-ben napvilágot látott regény filmváltozatát. A fantasy jelenleg a 34. helyen áll, de jó eséllyel feljebb kúszik majd a ranglistán.

Ahogy azt a fentiek is mutatják, a sorozatok ezúttal is szép számban képviseltetik magukat a legjobbak között. A vámpírregény-rajongók egyik kedvence, a Fekete Tőr Testvériség-széria újabb résszel, nevezetesen a 10. epizóddal jelentkezett: J. R. Ward írása, az Újjászületett szerető (10.) így év végén/elején stílusosan az újrakezdésről és a bármilyen akadályt legyőzni képes szerelemről szól. Egy másik nagy fantasy-siker is helyet követelt magának a legnépszerűbb olvasmányok között: a 7. helyen található Örökség avagy A Lelkek Sírboltja - Az örökség IV. írója, Christopher Paolini már 19 évesen bestsellerszerzőnek számított, ami a maga nemében kivételes teljesítmény.

Az olvasók decemberben is szívesen merültek el az ismert emberek életében: Kern András vallomásait - Ezt nem lehet leírni címmel, Bárdos András tolmácsolásában - a 6. helyen találjuk, de Kásás Tamás életrajzi ihletésű könyve (12.), illetve Mick Jagger (33.) és Arnold Schwarzenegger (39.) története is változatlanul népszerű. Feltehetően a rettegve várt, de végül be nem következett világvége is hatással volt a vásárlók preferenciáira, hiszen Balogh Béla Elkezdődött - Új világrend vagy Aranykorszak? című ezoterikus könyve a 29. helyig jutott.

pozíciószerzőcímkiadóváltozás...napja a listán
1E. L. James A szabadság ötven árnyalata Ulpius-ház új 20
2Nyáry Krisztián Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv Corvina Kiadó -175
3E. L. James A szürke ötven árnyalata Ulpius-ház -1188
4E. L. James A sötét ötven árnyalata Ulpius-ház 095
5J. K. Rowling Átmeneti üresedés Gabo Kiadó új 20
6Bárdos András Kern András - Ezt nem lehet leírni Bookline Könyvek -345
7Christopher Paolini Örökség avagy A Lelkek Sírboltja - Az örökség IV. Európa Könyvkiadó 032
8Debreczeni József A 2006-os ősz De.hu Kft. új 27
9Joanne Harris Csokoládés barack - Csokoládé 3. Ulpius-ház új 19
10J. R. Ward Újjászületett szerető Ulpius-ház új 24
11Kiss Tibor Neonradír Bookline Könyvek új 20
12M. Kiss Csaba, Kásás Tamás Kása avagy egy pólós világsztár életének első harminchat éve Ulpius-ház -652
13Sylvia Day Melléd láncolva Ulpius-ház új 23
14Vámos Miklós Szitakötő - Nemzedékünk regénye Európa Könyvkiadó -589
15Pál Ferenc A szorongástól az önbecsülésig Kulcslyuk Kiadó új 12
16 Stahl konyhája - 10 éve a képernyőn Kulinária Kiadó új 29
17Ken Follett A megfagyott világ Gabo Kiadó -12104
18Schäffer Erzsébet Káprázat az élet! - Utak és ösvények Sanoma -239
19Bear Grylls Tűzön-vízen át! Jaffa Kiadó -954
20Leslie L. Lawrence A játék rabszolgái I-II Studium Plusz Könyvkiadó -1247
21Moldova György Per Kádár sírjáért Urbis Könyvkiadó új 24
22Sylvia Day Hozzád kötve Ulpius-ház 082
23J. R. Ward Irigység - Bukott angyalok Ulpius-ház új 23
24Csányi Vilmos A kutyák szőrös gyerekek Libri Könyvkiadó 1760
25Stephen King 11/22/63 I-II. Európa Könyvkiadó új 30
26Graham Hunter Barca - A világ legjobb csapatának története Akadémiai Kiadó 2288
27Liptai Claudia Az álomnő Libri Könyvkiadó 1074
28Rhonda Byrne A Varázslat Édesvíz Kiadó -11118
29Balogh Béla Elkezdődött - Új világrend vagy Aranykorszak? - CD - melléklettel Bioenergetic Kft. -1575
30Jeff Kinney Egy ropi naplója 5. - A rideg való Könyvmolyképző Kiadó Kft. 633
31Tom Bower Bernie Ecclestone titkos élete HVG Kiadói Rt. új 23
32Ljudmila Ulickaja A mi Urunk népe Magvető Könyvkiadó -1969
33Christopher Andersen Mick Jagger - Egy féktelen zseni extrém élete Bookline Könyvek -865
34J. R. R. Tolkien A Hobbit Európa Könyvkiadó új 26
35Kádár Annamária Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban Kulcslyuk Kiadó -14212
36Vujity Tvrtko Pokoli történetek - A királynő beszéde Pokoli-Angyali Kiadó Kft. -744
37Ördög Nóra, Törköly Erika Angyalműhely - Valódi nők, valódi érzések Libri Könyvkiadó -1360
38Jo Nesbo Csótányok Animus Kiadó -2644
39Arnold Schwarzenegger Emlékmás - Életem hihetetlen, de igaz története Libri Könyvkiadó -1364
40Papp Diána Bodza Bisztró Bookline Könyvek -1748
41Sándor Anikó Az ajándék - Élet az El Camino után Jaffa Kiadó -3059
42David Mitchell Felhőatlasz Cartaphilus Könyvkiadó 833
43Kulka János Önételrajz Kossuth Kiadó -2845
44Lackfi János Milyenek a magyarok? Helikon Kiadó új 23
45Steve Berry A császár sírja Ulpius-ház új 23
46Ungváry Krisztián A Horthy-rendszer mérlege - Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon Jelenkor Kiadó új 15
47Bartos Erika Bogyó és Babóca karácsonya Pozsonyi Pagony -2953
48Gönczi Gábor, Csikós Balázs Bazi nagy esküvőskönyv - Azaz hogyan (ne) rontsd el életed legszebb napját... Alexandra Kiadó új 25
49Hugh Fearnley-Whittingstall River Cottage minden napra Alexandra Kiadó új 25
50Bagdy Emőke Utak önmagunkhoz Kulcslyuk Kiadó új 9

A Shopline.hu Nyrt. (shopline.hu) Magyarország legnagyobb internetes kereskedője. A társaság a magyar piacon kívül jelen van a román és a szlovák internetes piacon is. 2005 és 2009 után 2010-ben is a Shopline almárkáját, a Bookline-t választották az Év internes kereskedőjének. A Shopline a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság , a Közép- Európai Médiacsoport tagja. Az InfoRádió ugyancsak a CEMP csoport tagja.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×