Az Európai Bizottság előrejelzése szerint jövőre 3 százalék alatt marad a GDP-arányos államháztartási hiány Magyarországon, de évről évre nő a deficit. Az Európai Unió, valamint a 27 tagállam idei és jövő évi gazdasági mutatóira vonatkozó előrejelzés szerint idén a GDP 2,5 százaléka, jövőre pedig 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány. 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon a deficit. A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: az Európai Bizottság országjelentésében pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról. Matolcsy György azt mondta: jövőre megszűnhet a Budapesttel szembeni túlzottdeficit-eljárás. A miniszter arról is beszélt, hogy 2013-ban egy százalék felett lehet a gazdasági növekedés mértéke. Mint mondta, ezt a járműipari beruházásokra alapozza a kabinet, amely 1,2-1,4 százalék közötti növekedéssel számol. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint Magyarország GDP-je 2013-ban 0,3 százalékkal bővül, a kormány eddigi előrejelzése 0,9 százalék volt.
Nem döntött a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárásról az Európai Bizottság - közölte a testület alelnöke. Olli Rehn azt mondta: az ügyben csak a kormány által meghozott takarékossági intézkedések összességének figyelembevételével határoznak majd. Az unió pénzügyi-gazdasági biztosa hangsúlyozta: Magyarországon a vártnál nagyobb a visszaesés, a kilábalás pedig mérsékeltebb és tovább tart.
Az MSZP szerint az Európai Bizottság jelentése után a kormány fél év haladékot kapott a korrekcióra. Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese azt mondta: a kabinet rossz gazdaságpolitikát folytat, romlottak a növekedési kilátások, a stagnáló gazdaság mellett pedig a költségvetés stabilitása sem biztosítható, így jövőre a GDP 3,5 százalékára emelkedhet a hiány.
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a székesfehérvári Alcoa-Köfém Kft. vezérigazgatójával a kormányfő. Az Országházban tartott aláírási ünnepségen Orbán Viktor hangsúlyozta: vannak olyan multinacionális vállalatok, amelyek nem viszik ki az országból a nyereségüket, hanem Magyarországon forgatják vissza és ezzel fejlesztik a gazdaságot. Forgó Béla, a társaság vezérigazgatója arról beszélt: a megállapodás jó alapot nyújthat ahhoz, hogy az Alcoa a jövőben is fontos szereplő legyen a magyar gazdaságban. --- Ez a harmadik stratégiai egyezmény a kabinet és nagyvállalatok között. Az elsőt a Coca-Colával, a másodikat pedig múlt pénteken a Richterrel kötötte a kormány.
Az Egyesült Államokban Barack Obama nyerte az amerikai elnökválasztást. Az újraválasztott elnök a győzelemhez minimálisan szükséges 270 elektori voks helyett 303-at kapott, míg republikánus kihívója, Mitt Romney 206-ot gyűjtött össze. A második ciklusát kezdő elnök első beszédében a gazdaság talpra állítását ígérte. Barack Obama azt mondta: együtt akar működni a demokrata és a republikánus párt vezetőivel a deficit csökkentésében, az adótörvények módosításában és a bevándorlási politikában.
Megőrizte második helyét a kelet-közép-európai nagyvállalatok rangsorában a Mol a nemzetközi Coface-csoport jelentése szerint. A tavalyi gazdálkodási adatok alapján készült 500-as listán az első 20-ba a 17,1 milliárd eurós forgalmat bonyolító Mol mellett a 11. helyen az Audi került be, 4,7 millárd eurós forgalmával.
Októberben 112,3 milliárd forint volt az államháztartás központi alrendszerének hiánya - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tájékoztatás szerint az első tízhavi deficit 658,1 milliárd forint volt, ami a módosított éves előirányzat 114,2 százaléka.
Jóváhagyta a Budapesti Közlekedési Központ új villamosok és trolibuszok beszerzését célzó projektjét a kormány. Az első járművek 2014 második felében érkezhetnek a fővárosba. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az Európai Unió 42 milliárd forinttal támogatja a beruházást, ami az összérték 99 százaléka. A projektben 37 új villamos és 24 új trolibusz érkezhet Budapestre.
Az átadás-átvétel után is megmarad az iskolák szakmai önállósága - mondta az önkormányzati iskolák állami átvételéről szóló törvényjavaslat általános vitájában az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa hozzátette: nem szüntetnek meg vagy vonnak össze tömegesen intézményeket. --- A Fidesz szerint az átvétel után az oktatás színvonala nem függ majd az önkormányzatok anyagi helyzetétől. Az MSZP úgy véli, hogy az iskolák átvétele után a települések nem igazíthatják majd a képzéseket helyi munkaerőpiaci igényekhez, a Jobbik szerint sem pénz, sem kapacitás nincs az állami átvételre, míg az LMP állásfoglalása alapján a közoktatás átalakítása csökkenti a gyerekek esélyegyenlőségét.
Több mint 6.600 férőhely kerül állami fenntartásba az önkormányzati szociális és gyermekvédelmi intézmények januári átvételével - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Soltész Miklós a vonatkozó tervezet országgyűlési vitájában elmondta: az önkormányzatok ellátási kötelezettsége megszűnik, átveszik az intézmények tárgyi eszközeit, az ingatlanokat és a dolgozókat, valamint átvállalják az intézményi adósságokat és a szállítói tartozásokat.
Péntekig az ország minden területére eljut az influenza elleni oltóanyag, így legkésőbb a jövő héten már minden háziorvosi rendelőben lehet kérni a védőoltás beadását - közölte az ÁNTSZ. A szolgálat a múlt hét elején kezdte meg az 1,3 millió adag vakcina kiszállítását.
Hidegrekordot mértek Erdélyben







