eur:
395.32
usd:
372.3
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Összefognak a kábeltolvajok ellen a cégek - lapszemle

Rendőrségi razziát tartottak az Ozora Fesztiválon - tudósít az Index. Összefognak a szolgáltatók a színesfém-tolvajok ellen.

Az Index arról ír, hogy rendőrségi razziát tartottak az egyik leghíresebb magyar rendezvényen, az Ozora Fesztiválon, Dádpusztán. Az augusztus 7-12-ig tartó, pszichedelikus zenei fesztiválon az egyik szervező szerint sok volt a rendőr, körülbelül ötvenre tippeli számukat. A résztvevők szerint azonban a munkaügyesek és a vámosok együtt razziáztak a rendőrökkel, és körülbelül háromszázan vonultak ki. A rendőrök száma valahol a kettő becslés között lehet, de az elképzelhető, hogy száznál több rendőr ment ki, hiszen a beszámolók szerint buszokkal érkeztek a rendőrök, egy busz pedig körülbelül negyven fős. A portál szerint kifejezetten a drogkeresésre mentek rá, elsősorban a VIP-ben található lakókocsikat, és embereket kutatták át.

Mivel a színesfémgyűjtők károsultjai közül a BKV mellett dobogós helyen áll a MÁV és a Magyar Telekom is, a szolgáltatók összefognak - írja a Magyar Nemzet. A veszélyeztetett helyszíneken a rendőrséggel közösen tartott vagyonvédelmi akciókon túl a cégek biztonsági szervezetei rendszeresen egyeztetnek. A BKK közlése szerint a rézkábeleket különleges festékanyaggal vonják be, és mind több technikai akadályt gördítenek a kábeltolvajok elé. A legfrissebb fővárosi intézkedések között szerepel, hogy éjjelente sűrítik a kémjáratokat, és mind több szakaszon riasztórendszer üzemel. A vezetékek feszültségmentesítését elektrotechnikai, a tartóoszlopokat pedig mechanikai módszerekkel védik.

A Napi Gazdaság összeállításából kiderül, hogy a felújítások tartják életben az építőanyag-kereskedőket, de a romló fizetési morál miatt ez csak nagyon vékony szalmaszál. Az építőanyag-gyártóknak a határon túl kell a megoldást keresniük a túlélésre. A korábban 8-10 alkalmazottal dolgozó kereskedések mára jó, ha 3-4 főt foglalkoztatnak, a családi vállalkozásokban már csak családtagok dolgoznak; a készletezés a gyártókra hárul, az árak pedig soha nem látott mélységekbe süllyedtek.

Az Index arról ír, hogy hunhitű ázsiaiak szállták meg a Parlamentet. Idén huszonöt etnikum képviseli magát a Magyarországon harmadszor, Bugacon rendezett Kurultájon. A törzsi gyűlésnek nevezett fesztivál, amelyről az Index is beszámol, péntektől vasárnapig fog tartani. A parlamentből induló rendezvényen voltak kazahok, azeriek, törökök, észak-ciprusi törökök, üzbégek és - a felsőház másik végén ülő - türkmének, dagesztáni avarok, kirgizek, szibériai jakutok, de volt itt még egy japán nő is.

A Pénzcentrum szerint akár a nevünk bemondásával is fizethetünk a jövőben egy amerikai vállalat révén. Ez a fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy egyre inkább kiszoruljon a készpénzhasználat a mindennapokból. Egy amerikai vállalat, a Square kisvállalkozásoknak kínál megoldást a kártyás fizetések kezelésére, ráadásul olyan olcsón teszi ezt, hogy ezzel tényleg kiszoríthatják a készpénzhasználatot a mindennapokból. Nemcsak kártyás fizetés lehetséges a Square fejlesztésével, de egy olyan mobilfizetéses rendszer is működtethető a segítségével, amellyel akár a nevünk bemondásával is fizethetünk a jövőben. A kisboltoknak leginkább az okostelefonokhoz csatlakoztatható kártyaolvasó lesz hasznos, mellyel könnyen és főleg olcsón kiépíthetik saját kártyaelfogadó rendszerüket.

A Portfolio arról közöl cikket, hogy a gazdaságnak nincs olyan szegmense, amelyik ne szenvedne a belső vagy a külső kereslet gyengeségétől. Az egyes szektorokat az előzetes adatok alapján végignézve úgy tűnik, hogy Magyarország az első fél évben technikai értelemben is recesszióban lehetett. Persze ha az időjárásfüggő, tavaly egészen jól muzsikáló mezőgazdaságot kivennénk a számításból, akkor ezek a számok már biztosan recessziót jeleznének, de ettől még igaz: csak az idei első negyedévben fordult be igazán az erősebb recesszió utcájába a magyar gazdaság.

A Pénzcentrum arról ír, hogy kitűnő vásárlói pozícióban vannak azok, akik budapesti panelvásárláson törik a fejüket. A panellakások népszerűsége ugyanis csökkent a válság évei alatt. Érdemes azonban résen lenni, mivel a paneltranzakciók területi megoszlása jóval koncentráltabb a főváros egyes kerületeiben. A legtöbben természetesen a legolcsóbb panellakásokat keresik, de a III. kerületi Pók utcai lakótelep drágább, 17-18 milliós panellakásaira is van érdeklődő.

A Napi Gazdaság szerint megosztja a kereskedőket az olimpia. A játékok első néhány napján visszaestek a mutatók - közölte a londoni vevőforgalmat hetente regisztráló Experian nevű cég -, de később egyértelművé vált, hogy a városon belül nagyok a különbségek. Az olimpiai létesítményeknek helyet adó Kelet-Londonban például 8,3 százalékkal kevesebben keresték fel a boltokat a triatlonverseny napján,. Mint egy évvel korábban, a belváros West End negyedében viszont 13,5 százalékkal többen fordultak meg aznap.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×