eur:
388.93
usd:
360.83
bux:
68624.54
2024. május 7. kedd Gizella

Áder János Londonban köszöntötte a magyar olimpikonokat

Magyarország köszönettel tartozik a londoni olimpián részt vevő összes magyar olimpikonnak, elsősorban azért, mert sokéves kitartó munkával kivívták a részvételi jogot a játékokon - mondta csütörtök este Londonban Áder János.

A köztársasági elnök a londoni magyar nagykövetségen a magyar olimpiai csapat tiszteletére rendezett, éjszakába nyúló fogadáson elmondta: a londoni olimpia nem csupán azért lesz számára emlékezetes, mert immár nyolcszor csendülhetett fel a magyar himnusz és tizenötször húzták fel a nemzeti lobogót az egyes versenyszámok eredményhirdetésein, hanem azért is, mert a magyar csapat tagjai felejthetetlen gesztusokat tettek.

Áder János példaként felidézte, hogy Gyurta Dániel, aki 200 méteres mellúszásban világcsúccsal aranyérmet nyert Londonban, győzelme után bejelentette, hogy az éremről másolatot készíttet, és elküldi elhunyt norvég versenyzőtársa és barátja szüleinek.

A londoni olimpia emellett szólt az önvizsgálatról és az alázat fontosságáról is. Cseh László például nem másokban kereste a hibát, hanem önmagában, amikor úgy érezte, hogy úszószámaiban elmaradt saját várakozásaitól.

Szólt emellett a londoni olimpia mások tiszteletéről, a kegyeletről is. Ennek példáját mutatta a kalapácsvető Pars Krisztián, aki győzelme ünneplésének pillanataiban sem feledkezett el néhai mesteréről, és fényképével tisztelgett a 2009-ben elhunyt Németh Pál emléke előtt - mondta köszöntőjében az államfő.

Áder János szerint a londoni olimpia szólt az önfeláldozó küzdeni tudásról is: Joó Abigél cselgáncsozó sérülten, vesztes állásból az utolsó harminc másodpercben fordította meg a maga javára az eredményt, pedig nem olimpiai aranyéremért küzdött.

A köztársasági elnök végezetül köszönetet mondott a magyar szurkolóknak, azoknak, akik a tévé- és rádióközvetítéseket figyelik, és azoknak is, akik a lelátókon buzdítják a versenyzőket. Áder János kijelentette: ő átnyújtana egy képzeletbeli aranyérmet a magyar szurkolótábornak is.

Az államfő köszöntője előtt Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is megköszönte a versenyzőknek a tisztes helytállást és a londoni olimpián tanúsított sportszerű magatartást, amellyel szavai szerint nem csupán Magyarországon, hanem nemzetközileg is elismerést vívtak ki.

Az olimpiai csapat tiszteletére rendezett nagykövetségi fogadáson az aranyérmes magyar olimpikonok közül jelen volt Gyurta Dániel, Pars Krisztián és Risztov Éva is.

Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 14:49
×
×
×
×