Schmitt Pál hangsúlyozta: a környező országokban élők mellett a tengerentúlon élő magyarok közül is sokan folyamodtak állampolgárságért.
A magyarok nagyon komoly hozzáadott értéket jelentenek az Európai Unióhoz - hangoztatta Schmitt Pál köztársasági elnök kedden Brüsszelben, miután találkozott José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel.
Mint mondta, a másfél órás tárgyaláson egyebek között Magyarországról, a demokráciáról, Magyarország sorsának az Európai Unióhoz kötődéséről esett szó.
"Az volt a célom, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba, hogyan élünk Magyarországon, hogyan él a magyar nemzet, hogyan értelmezzük a demokráciát, és hogyan élünk azzal a különleges lehetőséggel, hogy a Parlamentben egy kormány kétharmados többséget kapott" - fogalmazott az államfő.
Hozzátette: arról is szót ejtettek, hogyan szolgálja a kétharmados többség, az új alkotmány, a teljes törvényalkotási folyamat a következő generációk demokráciáját, békéjét és emberi jogait.
A tárgyaláson Schmitt Pál hangsúlyozta: Magyarország és a magyar kormány célja nem más, mint hogy újra a közép-európai térség egyik legerősebb államává váljon.
"Azt szeretnénk, ha Magyarország megállna a saját lábán, nem kényszerülne újabb és újabb hitelek felvételére" - fogalmazott az államfő.
Schmitt Pál szerint a magyar kormány minden kétséget kizáróan bizonyította az Európai Unió melletti elkötelezettséget a 2011-es EU-elnökség alatt, amikor olyan jelentős döntések megszületését segítette elő, mint a szigorú gazdaságpolitikai koordinációt előíró hatos jogszabálycsomag, az európai szemeszter, a horvát csatlakozási tárgyalások lezárása, az európai roma integrációs stratégia vagy a Duna-stratégia.
A köztársasági elnök előzőleg a nemzeti ügyek mellett való kiállás fontosságát hangsúlyozta, amikor az Európai Parlament magyar képviselőivel találkozott. A kétnapos brüsszeli látogatáson tartózkodó Schmitt Pál korábban találkozott Herman Van Rompuy-jel, az Európai Tanács állandó elnökével, akinek általános tájékoztatást adott a magyarországi belpolitikai és gazdasági folyamatokról, a jogalkotásról és a kormány által végrehajtott átfogó reformokról.