Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Hoffmann Rózsa: Szerződést köt az állam a támogatott diákokkal

Szerződést köt az állam a felsőoktatásban állami támogatással tanuló diákokkal; a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár elmondta: a felsőoktatásról szóló törvény, amelyet tavaly decemberben fogadtak el, sok olyan újdonságot tartalmazott, amelyet most konkretizálnak. Az egyik ilyen a hallgatói szerződések ügye; a rendeletet a kormány csütörtökön fogadta el.

A rendelet három alapvető támogatási, illetve képzési formát vezet be. A képzések zöme állami támogatással folyik, de vannak olyanok is, amelyeket az állam ötven százalékban támogat, mások önköltségesek - tette hozzá.

Összesen ötvenezer olyan hely van, amelyet az állam teljesen vagy felében támogat, ezekre vonatkoznak a hallgatói szerződések.

A szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszereséig, a végzés utáni 20 évben bármikor, Magyarországon dolgoznak; ez hat, tíz vagy tizenkét évet jelenthet - fűzte hozzá.

Aki aláírta a szerződést, de nem teljesíti a feltételeket, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi támogatást - mondta az államtitkár.

A cél, hogy minél több képzett értelmiségi maradjon Magyarországon - mondta Hoffmann Rózsa.

Ha a diák nem tud maradni, vagy nem tud végezni időben - ez az alapidő másfélszerese lehet -, akkor elkezdődik a visszafizetési procedúra. Akik nem tudnak diplomát szerezni, azoknak csak a támogatás felét kell visszafizetniük; ha három gyermeket nevelnek, elengedik a visszafizetést.

Azokon a helyeken - jogi vagy a gazdasági területen -, ahol csökkent az államilag finanszírozott helyek száma, az állam visszatérítheti a diákhiteleket, ha az állami szférában helyezkedik el később a tanuló.

A továbbtanuláshoz minimálisan 240 pont kell; a szerződéseket az Oktatási Hivatal köti meg - mondta az államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Majdnem eltűnt, most mégis az egyik legfelkapottabb beruházás lehet Magyarországon

Majdnem eltűnt, most mégis az egyik legfelkapottabb beruházás lehet Magyarországon

Az energetikai és klíma-, illetve környezetvédelmi megfontolásokon túl Magyarország versenyképessége és gazdaságbiztonsága szempontjából is kedvező változás a korábbiakhoz képest, hogy az új kormány szélesebbre tárja a kaput a szélenergia hazai alkalmazása előtt. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium 2030 végéig összesen 4 000 megawattnyi hálózati csatlakozási lehetőséget kíván biztosítani az új turbinát telepíteni kívánó fejlesztőknek - ez éppen akkora volumen, amekkora szakértői tanulmányok szerint nemzetgazdaságilag a legolcsóbb és legtisztább megoldás lenne. Azon túl, hogy jelentősen csökkenne a hazai légszennyezés, az új szélerőművekkel az áramimport és a piaci villamosenergia-árak is mérséklődhetnének, és mivel termelésük időben jól kiegészíti a naperőművekét, telepítésükkel a rendszerfejlesztési ráfordítások is visszafoghatóak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×