Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Giró-Szász: A kormány garantálja a bankbetéteket

A kabinet garantálja a magánszemélyek bankbetéteit - jelentette ki a kormányszóvivő pénteken.

Az m1 Ma reggel című műsorában arra a felvetésre, hogy az ellenzék szerint fennáll a veszélye annak, hogy az állam rá akarja tenni a kezét a magánbetétekre, Giró-Szász András úgy reagált: a kormány határozottan cáfol minden olyan hírt, amely ilyen lépésekről szól. Hozzátette, felelőtlen magatartásnak tartja, amikor vezető politikusok így riogatnak.

Közölte azt is, hogy a jegybanki devizatartalékhoz "abban a formában semmilyen módon nem kíván hozzányúlni - nem is nyúlhat hozzá - a magyar kormány", amelyről szintén az ellenzék riogat.

A kormányszóvivő szólt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatandó tárgyalásokról is, és azt mondta: eddig is egyértelmű volt a magyar kormány álláspontja, a kabinet eddig is megállapodásra törekedett. Hozzátette továbbá, hogy decemberben az IMF és az EU delegációja nem idő előtt utazott haza az előkészítő tárgyalásokról.

A kifogásolt új jegybanktörvényről szólva felidézte: az Európai Központi Bank 15 észrevételéből 13-at az Országgyűlés beépített a jogszabályba. A maradék pontokkal, vagyis a monetáris tanács bővítésével, illetve az új alelnök kinevezésével, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetése fizetésének korlátozásával kapcsolatban kifejtette: 2004-2005-ben senkinek nem volt problémája az unióban azzal, hogy a Gyurcsány-kormány megemelte a monetáris tanács tagjainak és az alelnököknek a számát. A fizetésekkel kapcsolatban pedig megjegyezte: tavaly Litvániában az ország parlamentje 30 százalékkal mérsékelte a litván jegybankelnök fizetését, és az Európai Bizottságnak "egy rossz szava nem volt". Arra, hogy az új szabályok szerint a miniszterelnök jelölhet jegybankalelnököt, úgy reagált: Németországban is a kancellár javaslatára nevezi ki az államfő a német jegybank elnökét és alelnökeit.

Arra a kérdésre, hogy ha az említett passzusok módosítása lesz-e a nemzetközi szervezetek feltétele, megteszik-e a változtatást, Giró-Szász András azt válaszolta: ezt a tárgyalóasztal mellett kell megvitatni, és rossz stratégia lenne előre nyilatkozni.

Tájékoztatása szerint a tárgyalásokat vezető Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter szombaton utazik el Washingtonba, hogy megbeszéléseket folytasson a valutaalap vezetésével, Brüsszellel pedig még zajlik az időpont-egyeztetés.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×