Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
318.99
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Népszámlálás: 817 ezer háztartásból töltötték ki a kérdőívet az interneten

Összesen 817 ezer címről töltötték ki a népszámlálási kérdőívet az interneten vasárnap éjfélig, az elektronikus adatszolgáltatás határidejéig; ez a háztartások 18,6 százaléka - közölte Virágh Eszter, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője.

A szóvivő elmondta: egyelőre csak a területi megoszlását "látják" a kitöltött kérdőíveknek, később több szempont szerint is válogatnak majd. A legtöbben (az elektronikus úton válaszolók majdnem 30 százaléka) a fővárosban töltötték ki az interneten a dokumentumot, és magas volt a nyugat-dunántúli, illetve a közép-dunántúli régióban az ilyen módon válaszolók aránya is. A nyugati országrészben Somogy megyében viszont volt alacsony az internetes válaszadók aránya.

A keleti országrészben, és ezen belül Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, volt a legalacsonyabb az internetes adatközlés aránya, de itt is több mint a háztartások tíz százaléka élt a lehetőséggel. Itt egyedül Csongrád megyében volt magasabb ez az arány az átlagnál.

A szóvivő megjegyezte, hogy az adatok lényegében tükrözik a háztartások internetes bekötöttségének arányát a régiókban.

Interneten vasárnap éjfélig lehetett kitölteni a népszámlálás lakás- és személyi kérdőíveit. Ha az adott címről minden lakos adatait pontosan közölték, oda nem megy már ki a számlálóbiztos.

Ha valaki nem az internetes módszert választja, akkor október végéig eleget tehet állampolgári kötelességének úgy is, hogy a papíralapú kérdőíveken rögzíti a válaszokat, vagy megbeszél egy időpontot a számlálóbiztossal, aki a kapott válaszok alapján kitölti az ívet. Az adatok közlésekor "az adott eszmei időpontban", az október 1-jén 0 órakor fennálló állapotokról kell nyilatkozni.

Virágh Eszter, azzal kapcsolatban, hogy a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul, mert az általa képviselt emberek számára használhatatlan az internetes kérdőív, elmondta: kifejlesztették azt a képernyőolvasó szoftvert, amely a vakok és gyengénlátók számára segítséget jelentett volna.

A program a gyengénlátók számára jól működött, de a vakok nem tudták használni százszázalékosan, ezért végül nem is üzemelték azt be - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×