eur:
393.92
usd:
364.83
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Tölgyessy Péter az új alkotmányról: "Az ország fele gyásznapra gondol"

Akik szeretik Orbán Viktort, és hisznek a kormányfőnek, azoknak ünnep az új Alkotmány elfogadása, az ország másik fele viszont gyásznapra gondol - mondta Tölgyessy Péter politikai elemző a hétfőn elfogadott alkotmány értékelésekor.

A politológus az OSA Archívumban tartott előadásában egyebek mellett arról is beszélt, hogy az új alaptörvény elfogadásával az évek óta tartó társadalmi válság kiterjedhet a közjogi berendezkedésre is.

Az alkotmányozás normális időszaka az, amikor háború vagy forradalom miatt összeomlik a régi rendszer. Ilyenkor rá vannak kényszerítve ez Magyarországon nincs meg. Ez '89-ben volt így, 1990-től normál működése van a magyar politikai rendszernek - mondta Tölgyessy Péter.

A politikai elemző szerint a jobboldalon hallatlanul sokan csalódottak, mert sok jobboldali alapérték nem került be az alkotmányba. Volt néhány alapállítás, amelyhez jobboldali gondolkodók kötődtek, az egyik ilyen a közvetlen köztársasági elnök választás, a másik ilyen a kétkamarás parlament, de egyikből sem lett belőle semmi.

Tölgyessy Péter kiemelte, hogy az alaptörvény szavainak a 80 százaléka a 1989-es alkotmányból származik, megdöbbentően kevés a közvetlen változtatás. A döntő ok szerinte, hogy a jogalkotókban nem volt alkotmányozó fantázia, igyekeztek a bevált elemeknél maradni, igaz eközben lett sok új eleme, és eközött van néhány rendkívül problematikus része az alaptörvénynek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×