eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Lázár János: Az emberek számára fontos a rend és a jogkövető magatartás

Az önvédelem és a tulajdon védelmének joga, valamint az életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásának lehetősége azért kerül be az új alkotmányba, mert a Nemzeti Konzultáció keretében visszaérkezett több mint 920 ezer kérdőívből kiderült, hogy az emberek számára fontos a rend és a jogkövető magatartás - mondta sajtótájékoztatóján Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője szerint a törvények jelenleg gyakran a bűnözőt védik az áldozattal szemben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az erőszak állami monopólium marad, amit semmilyen gittegylet nem privatizálhat. Az önvédelem, a személyes tulajdon védelme és az életfogytiglani szabadságvesztés részleteit a Büntető Törvénykönyv szabályozza majd.

Várhatóan bekerül az alaptörvénybe az egészséges környezethez való jog, és az, hogy az állam törekszik az állampolgárok szociális biztonságának, illetve testi-lelki egészségének biztosítására. Lázár János a realitással való szembenézés eredményének nevezte, hogy az állam erre csak "törekszik", és nem garanciát vállal rá.

Az Alkotmánybíróság elnökének javaslatára az ombudsmanok lehetőséget kapnak a törvények utólagos normakontrolljára, tehát az országgyűlési biztosok az Alkotmánybírósághoz fordulhatnak majd egy-egy jogszabály miatt. Szintén Paczolay Péter kezdeményezte, hogy az alkotmányjogi panasz intézményének bevezetése miatt megnövekedett munkateher enyhítése érdekében 11-ről 15 emeljék az Alkotmánybíróság létszámát. Az alaptörvény felett őrködő testülettel összefüggő passzus lesz az új alkotmányban az is, hogy az Alkotmánybíróság eredeti jogköre azonnal visszaáll, ha az államadósság aránya meghaladja a bruttó nemzeti össztermék 50 százalékát.

Nyitott kérdés viszont az, hogy az Alkotmánybíróságnak figyelembe kelljen-e vennie az úgynevezett történeti alkotmányt; erről nagy vita van a frakcióban - közölte Lázár János. Hasonlóképen csak április 11-én dönt a képviselőcsoport arról, hogy a megyéket ezentúl vármegyéknek nevezzék-e. A frakcióvezető továbbra is ellenzi ezt, mert szerint az új alaptörvény a jövőről szól, a vármegye szó viszont a múltról, és sokakban rossz történelmi emlékeket idézhet fel ez a kifejezés. Kár lenne ilyen magas labdákat feldobni a kritikusoknak -- fogalmazott a politikus.

Mint ismeretes, az ellenzéki Jobbik az országgyűlési képviselők mentelmi jogának eltörlését javasolja. Az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva Lázár János azt mondta: magánvádas ügyekben továbbra is indokoltnak tartja a parlamenti politikusok meg nem támadhatóságát. Jelezte azonban, hogy még idén megszületik egy országgyűlési törvény, amelyben egyebek mellett újraszabályozzák a képviselők jogállását, a parlamenti vizsgálóbizottságok előtti megjelenés kötelezettségét és a mentelmi jog intézményét.

A kormánypárti alkotmánytervezet módosításainak részletes vitája ma kezdődött el és hétfő estig tart az Országgyűlésben. Az alaptörvényt várhatóan április 18-án szavazza meg a parlament és április 25-én írja alá Schmitt Pál köztársasági elnök.

Az LMP és az MSZP nem vesz részt az alkotmányozásban. Lázár János szerint emiatt e két ellenzéki párt szavazóit is a Fidesznek kell képviselnie.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×