Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
326.02
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Balog: kiemelt támogatás a hátrányos helyzetűek ösztöndíjára és lakhatására

A jövő évi költségvetésben kiemelt összeg áll majd rendelkezésre a hátrányos helyzetűek ösztöndíjára, és fokozottan támogatni akarja a kormány a lakhatási körülmények javítását is - erről Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszélt.

Az Útravaló-programban és roma ösztöndíjprogramokra a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium költségvetésében csaknem 3 milliárd forint áll majd rendelkezésre, a lakhatási körülmények javítására pedig mintegy 4,5 milliárd forint juthat uniós forrással együtt - fejtette ki.

Az államtitkár a lakhatási körülmények javítását célzó programról elmondta: ezen belül olyan programok indulnának, amelyekben az emberek saját lakáskörülményeik javításán maguk dolgoznak. Ehhez képzéseket is kapcsolnának a jövőben.

Emellett olyan ösztöndíjakat szeretnének a nehéz helyzetű gyermekeknek biztosítani, amelyek nem egyszerűen tanulmányi segélyek, hanem ösztönöznék is általa a gyermekeket, hogy ne morzsolódjanak le az iskolából. Ennek érdekében nemcsak a jó tanulókat támogatják majd, hanem azokat is, akik az iskolából kihullás szélén vannak. Ez azért fontos, mert az iskolai lemorzsolódás a mélyszegénységben élők körében harminc százalékos - jegyezte meg. Ezért szeretnék azoknál a családoknál, ahol a lakhatás körülményei javulnak, a gyermekeket is bekapcsolni egy ilyen programba.

Balog Zoltán úgy fogalmazott: fontos, hogy a szegénységellenes küzdelem ne érjen véget az európai év zárultával.

A szegénységet ugyanis nem sikerült legyőzni. Tudjuk, hogy nem is fogjuk legyőzni, de ez nem azt jelenti, hogy bele kell törődni. Ha csökkenteni tudjuk vagy javítani tudunk a helyzeten, akkor az már előrelépés - emelte ki Balog Zoltán.

Rámutatott: a szegénységgel való foglalkozást nem szabad kizárólag szociálpolitikai ügynek tekinteni, és a gazdaság fejlesztésének sem szabad kizárólag a versenyképességről szólnia. Ennek a kettőnek az összekapcsolására van szükség - hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságnak a koordináció a feladata.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×