Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
325.93
bux:
142650.19
2026. november 6. péntek Lénárd

György István: Örülünk, hogy tisztul a kép a Margit híd felújításának ügyében

Örülünk neki, hogy ezzel tisztul a kép - jelentette ki György István az InfoRádió Aréna című műsorában a bíróságnak a Margit híd átadásának csúszásáról szóló döntését kommentálva. A városüzemeltetési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes hozzátette: mindenképpen jogkövető magatartást kívánnak tanúsítani, és ha a főváros mulasztást követett el, annak felelőseit meg kell találni. Az azonban hiú ábránd, hogy százmilliós összegeket a felelősség megállapítása után egyéneken be lehet hajtani - jegyezte meg.

Fővárosi Bíróság gazdasági kollégiumának határozata szerint a Margit híd felújításának kivitelezője, az Mh 2009 konzorcium nem sértett szerződést, amikor 84 nappal később adta át az átkelőt, ezért a főváros nem hívhatja le a 2,6 milliárd forintos bankgaranciát.

A kollégium határozatában az áll: a főváros vállalta, hogy legkésőbb az aláírás napján, vagyis 2009. augusztus 10-ig a kivitelezőnek átadja a teljes hatósági engedélyeket a konzorciumnak. Ezt azonban csak 97 napos csúszással tette meg, ezért késett a kivitelezés 84 napot.

A döntésre György István városüzemeltetési ügyekért felelős főpolgármester-helyettes az InfoRádió Aréna című műsorában úgy reagált: tiszteletben tartják a határozatot, és örülnek neki, hogy ezzel tisztul a helyezet, a város vezetősége pedig tudatában van annak, hogy a feleknek alkuval kell megegyezésre jutniuk.

Hozzátette: mindenképpen jogkövető magatartást kívánnak tanúsítani, és ha a főváros mulasztást követett el, annak felelőseit meg kell találni. Az azonban hiú ábránd, hogy százmilliós összegeket a felelősség megállapítása után egyéneken be lehetne hajtani.

Az sem közömbös, hogy adott időben ki, hogyan végezte a munkáját, teljesítette-e a kötelességét. Polgárjogi felelőssége is van annak, aki kárt okozott. Meg kell vizsgálni, hogy ilyen igénnyel fölléphet-e a főváros.

A fellebbezés lehetőségéről a főpolgármester-helyettes azt mondta: egyelőre ebben a kérdésben még nem döntött Tarlós István. Álláspontjukat akkor tudják kialakítani, ha hivatalosan is megkapják az értesítést az ítéletről, és abból megismerik a bírói érveket.

A lényeg mindenképpen az, hogy a Margit híd felújítási munkáit befejezzék, és a budapestiek végre egy teljesen felújított átkelőn közlekedhessenek - fűzte hozzá.

A teljes interjút itt hallgathatja meg!

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×