Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.8
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Magyarics Tamás: Még nem szálltak el Obama esélyei az újraválasztásra

Azon múlik Barack Obama amerikai elnök 2012-es újraválasztásának esélye, hogy javulnak-e addig az ország gazdasági mutatói - mondta a Magyar Külügyi Intézet igazgatója. Magyarics Tamást az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy az Egyesült Államoknak elsősorban Kína és India gazdasági kihívásaira kell választ adnia.

Talán a történelmi tapasztalatok alapján lehetne megjósolni Barack Obama esélyeit az újraválasztásra a félidős eredményekből. Az elnök  abból meríthet erőt, hogy 1982-ben Ronald Reagan és a republikánusok is vereséget szenvedtek, 1984-ben Reagan mégis ötven államból negyvenkilencben győzött, és ugyanígy járt 1994-96-ban Bill Clinton is a demokratákkal - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Külügyi Intézet igazgatója.

Magyarics Tamás szerint Barack Obama estében az a kulcskérdés, hogy miként alakul majd a gazdaság állapota. Ha javulnak a mutatók, sikerül leszorítani a munkanélküliséget, a fogyasztás pedig növekszik, akkor a mostani elnöknek nőnek, ha pedig mindez rosszabb lesz, akkor csökkennek az esélyei a folytatásra.

Függ persze az újraválasztás lehetősége attól is, hogy ki a kihívó - tette hozzá a szakértő, aki úgy véli: habár több jelölt is megmutatta már magát, nehéz lenne közülük bárkit is kiemelni.

Az is elképzelhető, folytatta Magyarics Tamás, hogy a teapárt is Obamát segíti majd, ha egy radikálisabb konzervatív kihívó jelenik meg ellenfélként. Ugyanis az amerikai választási dinamika szerint a republikánusok általában jobbról indulnak, és közép felé mennek, a demokraták pedig balról közelítenek a centrum felé.

Viszont, ha a jobbról induló jelölt jobboldalon marad, történetesen a teapárt nyomására, akkor nem nyerhet, mert a konzervatív törzsszavazók kevesebben vannak a demokraták állandó támogatóinál egy elnök Fehér Házba juttatásához. Ha tehát a kihívó nem tudja a középen lévőket maga mellé állítani, akkor nőhetnek Barack Obama esélyei - fejtette ki a külpolitikai szakértő.

A republikánusok térnyerése ellenére a mostani elnök esélyeit növelheti még, hogy benyújthat olyan törvényjavaslatokat, amelyek elutasítása komoly veszélyeket jelenthet a konzervatívokra. Bizonyára Obamáék élni is fognak ezzel a lehetőséggel, megnyerve a többség támogatását - szögezte le Magyarics Tamás.

Amerikának kiutat kell keresnie

A külpolitika-szakértő arról is beszélt, hogy a G20-as találkozón sok kommentár kiemelte: megkezdődött az átrendeződés az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei által 1944-ben létrehozott pénzügyi rendszerhez képest.

Ennek két központi szervezete a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, amelyekben most Kína, India és talán a brazilok, valamint Dél-Afrika is nagyobb befizető lesz, ami alapján nagyobb szavazati jogot is kapnak. Sokan úgy vélekednek, hogy ezzel a világgazdaságban megvalósulhat a már sokat emlegetett újraelosztás - tette hozzá.

Magyarics Tamás felhívta a figyelmet azokra az ellentétekre, amely Amerika és Kína, India, valamint a feltörekvő országok között feszül. Az egyik ilyen, amely az amerikaiak politikáját bizonyos szempontból egyesíti, abból, a kínaiakkal szemben megfogalmazott vádból ered, hogy az ázsiai ország fizetőeszközének, a jüannak árfolyamát mesterségesen alacsonyan tartják, az exportképességüket növelése érdekében.

A másik feszültségforrás pedig az, hogy az ázsiaiaknál sokkal olcsóbb a munkaerő, mint az Egyesült Államokban. A legutóbbi felmérések szerint Amerikában a minimális órabér 2 dollár 50 cent volt, ezért a pénzért egy kínai munkása egy napig dolgozik - mondta el a szakértő.

A versenyképesség mutatók tehát mindenképpen kelet felé tolják el a gazdasági centrumot - jelezte Magyarics Tamás, aki hozzátette: eddig a nyugati világ a termelő szektorokat leadta az ázsiai országoknak, és átállt a szolgáltatóiparra, vagy a high tech gyártásra.

Azonban utóbbiban mára már India és főképpen Kína is versenyképessé vált. A gond az, hogy Amerika az előbb említett termelő ágazatokat visszafejlesztette az olcsóbb ázsiai lehetőségek miatt, és most kiutat kell keresniük ebből a helyzetből - fejtette ki a Külügyi Intézet igazgatója.

A teljes interjút itt hallgathatja meg!

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×