Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Nem választott vezérigazgatókat a közmédiumok élére a kuratórium

Eredménytelenül zárult a közmédiumok vezérigazgatóinak választása a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának ülésén - közölte Balogh László, a kuratórium elnöke pénteken az MTI-vel.

A médiatanács a Magyar Televízió élére Nagy Attilát, a köztévé jelenlegi gazdasági igazgatóját és Szabó László Zsoltot, az Echo TV vezérigazgatóját, a Magyar Rádió élére Belénessy Csabát, az MTI stratégiai alelnökét és Klein Juditot, az MTV kisebbségi műsorok szerkesztőségének vezetőjét, a Duna Televízió élére Dobos Menyhértet, az MTV műsorigazgatóját és Kálomista Gábor filmes producert, az MTI élére pedig Toót-Holló Tamást, az MTI belpolitikai szerkesztőségének vezetőjét és Wéber Ferencet, Sólyom László köztársasági elnök sajtófőnökét jelölte.

A jelöltek egyike sem kapta meg a titkos szavazás során a kétharmados többséget.

Balogh László azt mondta: a nyolc jelölt közül ötöt személyesen hallgatott meg a kuratórium, a többi három egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az ülésen. A kuratórium előtt Kálomista Gábor, Klein Judit és Belénessy Csaba nem jelentek meg.

"A meghallgatott öt jelölt nagyon magas közszolgálati elkötelezettségről tett tanúbizonyságot, de a szükséges hat szavazatot a nyolcból egyik jelölt sem kapta meg" - fogalmazott az elnök.

Kránitz László, a testület MSZP-s delegáltja az MTI-nek úgy fogalmazott: a jelöltek öt perces bemutatkozási lehetőséget kaptak, de hosszú távú stratégiai elképzelésekről nem beszéltek a közmédiumokat illetően.

A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvény szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsának elnöke tesz javaslatot közszolgálati részvénytársaságonként 2-2 vezérigazgató-jelöltre a médiatanácsnak, amely elfogadja a jelölteket és javasolja a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának, hogy válasszon ki egyet-egyet közülük. Ha a médiatanács nem fogadja el az elnöke által javasolt jelöltek valamelyikét, akkor az elnök új jelöltre tesz javaslatot. A médiatanács csak akkor tehet javaslatot a kuratóriumnak, ha mind a két jelöltet elfogadta.

Az első szavazási körben a Közszolgálati Közalapítvány összes tagjának - ideértve az elnököt is - kétharmados többségével kell döntenie a vezérigazgató kinevezéséről. Ha 30 napon belül nem tud választani a kuratórium, akkor új jelölési eljárást kell lefolytatni; az új jelölés során közszolgálati részvénytársaságonként két új jelöltre kell javaslatot tenni.

Az MTI információi szerint a jelölés második köre jövő héten, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának csütörtöki ülésén esedékes abban az esetben, ha a médiatanács addigra új jelöltekre tesz javaslatot.

Az új jelölést követő szavazás során a kuratórium összes tagjának - beleértve az elnököt is - egyszerű többségével dönt a vezérigazgató kinevezéséről.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×