Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Hoffmann Rózsa: a kormány nem csökkenti az egyetemi férőhelyek számát

A kormány nem csökkenti az egyetemi férőhelyek számát - ezt egy szocialista felszólalásra reagálva mondta az Országgyűlésben Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. A Parlament a civil szervezetek támogatásával és az elszámoltatás hatékonyságával is foglalkozott napirend előtt.

Ertsey Katalin, az LMP frakcióvezető-helyettese a Nemzeti Civil Alapprogram állami támogatásának csökkentését bírálta. Az
ellenzéki politikus szerint a kabinet tovább szűkíti a "lendületes kormányzást" akadályozók lehetőségeit. Bezzeg a kormányközeli "ál-civil szervezetek" megkapják a pénzüket - mutatott rá a képviselő.

Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár szerint az új kormány igenis bővíti a civil szektor lehetőségeit. A kabinet már júliusban javaslatokat kért a társadalmi szervezetek jogszabályainak módosításaira. A Nemzeti Civil Alapprogram pályázati forrásainak egyötödét törvénytelenül használták fel, az alap működési költsége pedig 4 milliárd forint, a szervezet tehát szabálytalanul működik és pazarol. Ezért vizsgálják felül a Nemzeti Civil Alapprogramra vonatkozó jogszabályokat, egyszerűbbé teszik a támogatási rendszert és csökkentik a pályázók az adminisztrációs terheit - közölte az államtitkár.

Az MSZP-s Hiller István a felsőoktatási törvény tervezetét kritizálta. A volt oktatási miniszter szerint a kormány 5-7 év alatt 100 ezerrel csökkenti a hallgatók létszámát, és szétveri az egyetemek gazdasági tanácsait.

A kormány nem csökkenti az egyetemi férőhelyek számát - válaszolt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. Hoffmann Rózsa szerint a gazdasági tanácsok évente több mint százmillió forintba kerülnek,hasznuk nincs, ezért csak önkéntesen működhetnek tovább.

A jobbikos Gaudi Nagy Tamás a valódi elszámoltatást kérte számon a kormányon. Az ellenzéki politikus szerint az emberek vérlázítónak tartják, hogy a privatizáció során meggazdagodott helyi kiskirályok hatalma a parlamenti döntések dacára is töretlen. Válaszában Rétvári Bence államtitkár felsorolta az eddig nyilvánosságra került ügyeket és biztosította a jogvédőt, hogy a kormány fontosnak tartja az elszámoltatást.

Utolsó napirend előtti felszólalóként a fideszes Horváth János S. Szabó Ferencre, az 1945-ös Nemzetgyűlés tagjára, az 1956-ban újjáalakult Parasztpárt főtitkár-helyettesére emlékezett. Az Országgyűlés ma egyebek mellett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről, valamint az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról kezdi meg az általános vitát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×