Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

MSZP: az emberek nem ehhez adtak felhatalmazást

A kormány átrendezi az országot, úgy, ahogy azt "mi nem akarjuk", és amihez az emberek sem adtak felhatalmazást - mondta Kiss Péter az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának országos értekezletének kezdete előtt.

A Baloldali Tömörülés elnöke az Új helyzet, új feladatok a választások után, a "nemzeti együttműködés rendszerében" című értekezlet előtt azt mondta: a kormány nemcsak az alkotmányozás kapcsán, hanem az emberek zsebeit érintően is átrendezi az országot. Az a felhatalmazás, ami tavasszal született, legitim és erős felhatalmazás, de nem erősebb hivatkozás, mint a 2006-os MSZP-SZDSZ felhatalmazás - tette hozzá.

Mint elmondta: az értekezleten értékelik a tavaszi választás utáni helyzetet és a kormány politikai habitusát. Foglalkoznak majd az alkotmányozás kérdésével és a baloldal aktuális feladataival is.

Balogh András, az MSZP elnökhelyettese a zárt ülés előtt elmondta: elsősorban a jövőre vonatkozó tervekről beszél majd előadásában, "olyan MSZP-platformot tudunk kialakítani, amelynek a lényege, hogy szembenézzünk a saját múltunkkal, a radikális változtatások programját fogalmazzuk meg". A program összefoglalása, hogy az MSZP a nemzeti érdekek, értékek és érzelmek egyértelmű vállalója akar lenni - tette hozzá.

A helyszínen kiosztott állásfoglalás-tervezetben az olvasható, hogy az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja minden lehetséges eszközzel fellép a Fidesz és kormánya mindazon tettével szemben, amelynek célja a politikai demokrácia leépítése. Mint a dokumentumban megfogalmazták: a jövő évi költségvetés tervezete nagy bizonytalanságot és egyúttal kockázatot jelent, és elfogadhatatlan átcsoportosítást hajt végre a társadalom szegény és szerény körülmények között élő polgárai kárára és a gazdagok további gazdagítására.

Hozzátették: "a mélységesen igazságtalan egykulcsos adórendszer, a magánnyugdíjasok befizetéseinek ellopása (mintegy 900 milliárd forint), a különadók célja nem más, mint a gazdagok eddig viselt adóterheinek kíméletlen átterhelése a legszegényebbekre.

A dokumentumban foglaltak szerint az alkotmányozási folyamat biztosítása, tartalmának közmegegyezésen alapuló kialakítása és társadalmi elfogadtatása az alkotmányozó felelőssége, vagyis a Fideszé, ennek pedig egyetlen járható útja a népszavazás.

Az emberek áprilisban és októberben is változást akartak, teljesen mást, mint amit a szocialisták csináltak az elmúlt nyolc évben, és felhatalmazást adtak mindarra, amit a Gyurcsány-korszak nem tudott és nem akart megoldani - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Kiss Péter szavaira.

"Ha Kiss Péter nem vette volna észre, idén áprilisban és októberben az emberek kétszer is világossá tették, hogy egyáltalán nem érdekli őket, mit akar az MSZP" - mondta Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője szerint "az emberek változást akartak, teljesen mást, mint amit a szocialisták csináltak az elmúlt nyolc évben".

"Az emberek felhatalmazást adtak a gazdaság talpra állítására, a munkahelyteremtésre, az adócsökkentésre, a pofátlan végkielégítések megadóztatására, a nyugdíjak megvédésére. Vagyis mindarra, amit a Gyurcsány-korszak nem tudott és nem akart megoldani" - fogalmazott, majd leszögezte: "a nemzeti ügyek kormánya az emberek által kijelölt úton halad tovább".

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×