Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
324.6
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Magyar György: "Nem érdemes peren kívül tárgyalni a Mal Zrt.-vel"

Eddig kilencen fordultak a Fővárosi Bírósághoz a vörösiszap-katasztrófa károsultjai közül azt kérve, hogy a bíróság ideiglenes intézkedésében kötelezze az okozott kár megtérítésére a Mal Zrt.-t. Magyar György ügyvéd az InfoRádiónak azt mondta: a tárgyalások már november végén elkezdődnek.

Úgy tűnik, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. nem hajlandó peren kívül megállapodni a vörösiszap-katasztrófa károsultjaival, ezért nem érdemes folytatni az egyeztetéseket - mondta az InfoRádiónak a több érintettet képviselő Magyar György.

Az ügyvéd hozzátette: a peres eljárások ugyanakkor folytatódnak, immár kilenc károsult beadványát nyújtották be a Fővárosi Bírósághoz, amelyek esetében a szervezet soronkívüliséget rendelt el. Így a bíróság elnöke egy-két napon belül is elrendelheti az ügyek kézbe vételét.

Az ügyvéd irodája emellett kezdeményezte az ideiglenes intézkedés meghozatalát. Ennek értelmében a bíróság a bizonyítási eljárástól függetlenül, és a fellebbezésre való tekintet nélkül arra kötelezheti a károkozót, hogy a kár jelentős részét azonnal, végrehajtás terhével fizesse meg.

Magyar György úgy tudja, hogy az eddig beérkezett beadványokat a Fővárosi Bíróság november végén tárgyalja, addig azonban végzés születhet az ideiglenes intézkedésekről.

A múlt héten több lap is beszámolt arról, hogy etikai eljárást indíthat az ügyvéd ellen a Budapesti Ügyvédi Kamara, mivel az iszapkatasztrófa károsultjaival kötött szerződések törvényellenes kikötést tartalmaznak. Magyar György ezzel kapcsolatban elmondta: áll a vizsgálat elé, mivel biztos abban, hogy a kontraktusok nem tartalmaznak tisztességtelen, etikátlan vagy jogellenes záradékot.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×