Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Schmitt: az egymástól független demokratikus intézmények teszik a maguk dolgát

Schmitt Pál szerint az Alkotmánybíróságnak joga és kötelessége volt döntését meghozni az indokolatlan végkielégítések megadóztatását célzó törvényről, az Országgyűlés ugyanakkor a választópolgárok akaratának igyekszik eleget tenni a 98 százalékos különadóról szóló jogszabállyal.

A köztársasági elnök a Magyar Televízióban péntek este elmondott nyilatkozatában úgy fogalmazott, Magyarországon működnek az egymástól független demokratikus intézmények, és mindegyik teszi a maga dolgát.

Az államfő azt mondta, bizakodással tölti el, hogy egy nehéz pillanatban, amikor komoly dilemma elé került az ország, mindenki azt teszi, amire a megbízatása kötelezi. Nagyon fontosnak nevezte, hogy "ne bizonytalanodjunk el a nehéz pillanatokban".

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót; ezután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezte az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Ab hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló törvényt változatlan tartalommal terjesztette be újra a parlamentnek.

Schmitt Pál hangsúlyozta, Magyarország nagy vállalkozásba kezdett ez év tavaszán, nagy változtatásokra szánta el magát, hogy a válságot leküzdve erős és büszke országgá váljon. Olyan országgá, ahol minden magyar embernek van esélye a boldogulásra, és amelyre fölnéznek a világban.

A magyarok nagy közös vállalkozásának sikere azon múlik - tette hozzá -, hogy lesz-e erőnk végigmenni a megkezdett úton, véghez vinni a változtatást.

Nagyon fontos tehát - mutatott rá -, hogy ne bizonytalanodjunk el a nehéz pillanatokban. Ugyanilyen fontos az is - emelte ki -, hogy a változtatásnak mindenkor demokratikus, jogállami keretek között kell történnie. "Erről soha, semmilyen körülmények között nem mondhatunk le" - jelentette ki.

Schmitt Pál azt mondta: az Alkotmánybíróság saját törvényi keretein belül hozta meg a döntését az indokolatlan végkielégítések megadóztatását célzó törvényről, ez a testület joga és kötelessége volt.

Ugyanakkor - folytatta - az Országgyűlés demokratikusan megválasztott képviselőitől sem vitathatja el senki azt a jogot, hogy éljenek a választóktól kapott felhatalmazással, és mandátumukat a választók akaratának érvényesítésére használják. Ez nem csak joga, hanem kötelessége is a választott képviselőknek - fűzte hozzá.

Az államfő úgy látja, hogy a parlamenti képviselők az említett törvénnyel kapcsolatban, a választópolgárok akaratának igyekeznek eleget tenni.

Mindez azt jelenti - emelte ki -, hogy "Magyarországon működik a demokrácia, működnek az egymástól független demokratikus intézmények, és mindegyik teszi a maga dolgát".

Felhívta a figyelmet arra, ha el akarjuk érni közös célunkat, "nem érdemes az új szabályokat a régi szabályok tükrében nézni". Az új szabályokat a közös cél tükrében kell nézni, mindig azt a kérdést érdemes feltenni, hogy a közös cél felé segítenek-e, vagy sem.

Schmitt Pál szerint "mindannyiunk számára fontos tanulság ebben az esetben is, hogy a régi szabályok nehezítik az előrejutást". Ezért bízik abban - zárta nyilatkozatát az államfő -, hogy az új alkotmányban feloldhatók lesznek az új célok és a régi szabályok közötti ellentmondások.

Az MSZP és az LMP frakcióvezetője szerdán jelentette be, hogy közösen fordulnak Schmitt Pálhoz a Fidesz legújabb alkotmánymódosítási javaslata miatt; mint Schiffer András és Mesterházy Attila elmondta, nyílt levélben azt kérik az államfőtől, "vesse latba tekintélyét és emelje fel szavát a jogállamiságot ért támadások ellen".

Schiffer András azt mondta, élnek azzal a köztársasági elnök által a hétfői frakcióvezetői egyeztetéseken felajánlott lehetőséggel, amely szerint ha szükséges a közbenjárása, akkor nyitva áll a kapuja.

Mesterházy Attila úgy fogalmazott: állásfoglalást kérnek Schmitt Páltól arról, hogyan látja a kialakult helyzetet és mit gondol a Lázár János által kedden bejelentett alkotmánymódosítási javaslatról.

A Schmitt Pálnak küldött levelükben a frakcióvezetők felidézték azt is: az államfő korábban annak a véleményének adott hangot, hogy az új alkotmányban nagyobb teret kellene adni a népszavazás intézményének.

A szocialista politikus hangsúlyozta: a parlamenti üléseken sok mindenben nem értenek egyet az LMP-vel, de ez most "pártpolitika felett álló" ügy.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×