Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Iszapkatasztrófa: szétosztották a feladatokat a segélyszervezetek

Szétosztotta a feladatköröket és ezentúl hetente egyeztet az iszapkárosultak támogatásáról négy magyarországi segélyszervezet: a Katolikus Karitasz, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnöke az InfoRádióban elmondta: erről a segélyszervezetek között most először tartott koordinációs ülésen állapodtak meg a Katolikus Karitasz, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat képviselőivel.

Lehel László hangsúlyozta: a szervezetek tevékenységének megkezdése óta először felosztják egymás között a feladatköröket. Példaként említette az élelmiszerek kiosztását, valamint a rászorulók regisztrációs rendszerének létrehozását.

Lehel László emlékeztetett arra, hogy szervezetük elsősorban pénzadományokat vár, eddig mintegy 50 millió forintot ajánlottak fel a kolontári családoknak, de az összeg folyamatosan növekszik.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig 80 millió forintot gyűjtöttek össze az iszapkatasztrófa károsultjainak, de tele vannak a szervezet raktárai és segítenek a helyiek élelmezésével, elszállásolásával, illetve lelki gondozásával is.

A Magyar Vöröskereszt 100 millió forintot és majdnem 100 tonna segélyt gyűjtött össze - közölte Fási Géza, a szervezet szakmai vezetője.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×