Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Így mérik fel a vörösiszap által okozott mezőgazdasági károkat

Megkezdték a vörösiszap által elöntött mintegy ezerhektárnyi mezőgazdasági területen a szakértői kárfelmérést, és annak eredményétől függően döntenek a helyreállítási munkálatokról - tudta meg az MTI tudósítója Kolontáron, ahol elsőként a település határában kezdték meg a nap folyamán a vizsgálatot.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai talajmintákat vesznek, és felmérik hány hektáron, milyen aranykorona értékű és milyen műveleti ágban használt termőföldben mekkora a szennyeződés.

A tervek szerint a vörösiszappal majd három héttel ezelőtt elöntött területen kísérleti mezőgazdasági telepeket nyitnak, és energianövényeket termelnek majd - mondták a helyszínen dolgozó szakemberek az MTI tudósítójának.

A Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság talajvédelmi osztályának munkatársai azt is megmérik, hogy a korábban szántóként használt területnek mekkora a termőértéke. Ugyanis ha a kármentesítés során a földekről összegyűjtik a vörösiszapot, a termőréteg tetején lévő humuszt is eltávolíthatják, és a terület mezőgazdasági műveletre alkalmatlanná válhat, ezért azt rekultiválni kell majd.

Az eddigi mérési eredmények szerint a külterületi részeken mintegy 10 centiméter mélységig jutott el a szennyeződés, de attól tartanak a szakemberek, ha a téli csapadék beállta előtt nem sikerül eltávolítani a vörösiszapot, a hó és az esővíz mélyebbre is elviheti a szennyeződést.

Toldi Tamás, Devecser polgármestere az MTI tudósítójának már korábban is utalt arra, hogy az 1017 hektárnyi külterület mentesítéséről és az esetleges földcseréről egyeztetést folytatnak az érintett területek polgármesterei az akadémia szakembereivel és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársaival. Szó volt arról, hogy a sérült termőterületet izolálják, vagy alternatív módon hasznosítják, például erdősítik.

Kolontáron, ahol az iszap több utcát és legalább öthektárnyi belterületet elpusztított, emlékparkot alakítanak ki, míg a Torna-patakon túli részen kísérleti mezőgazdasági területet hoznak létre.

Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon, a területet az államnak ki kell sajátítania, majd magyar egyetemek közötti pályázaton kiválasztják, milyen projekt révén próbálják mentesíteni a mezőket és szántókat.

A kisajátítás során a földterület tulajdonosai nem pénzt, hanem ugyanakkora területű és aranykorona értékű földet kapnak majd.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár korábban utalt arra, ezeken a területeken hasznot hozó mezőgazdasági munkát nem lehet végezni, állati vagy emberi fogyasztásra alkalmas növényeket nem lehet termelni akár másfél-két évtizedig, ezért olyan növényekkel, vegyszerekkel, baktériumokkal kell kísérletezni, amelyek közömbösítik az erősen lúgos, enyhén radioaktív vörösiszapot.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×