eur:
389.01
usd:
361.09
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Esztergomban a Fidesz visszautasította az együttműködést a független polgármesterrel

Az esztergomi képviselő-testület alakuló ülésén vasárnap nem választottak alpolgármestert, mert a 10 tagú Fidesz-frakció levélben közölte Tétényi Éva független polgármesterrel, hogy fél évig egyikük sem hajlandó alpolgármesteri tisztséget ellátni.

Tétényi Éva a levél felolvasása után közölte, mivel nyilatkozatukat esküjük előtt tették a képviselők, az eskütételt követően és a megbízólevél birtokában mindannyiukat név szerint megszólítja, hogy fenntartja-e nyilatkozatát.

Az elsőként szólított Meggyes Tamás volt polgármester kijelentette, hogy elhatározását nem változtatja meg. Szavait becsmérlő bekiabálásokkal, füttyel és fújolással fogadta az alakuló ülés közel 500 fős közönsége.

Címlapról ajánljuk

Horváth Péter a matematikaérettségiről: nagyon korrekt volt a feladatsor

A korábbi évekhez képest könnyebbnek mondható az idei matematikaérettségi – vélekedett az InfoRádióban Horváth Péter matematikatanár, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Saját tanítványain is azt látta, hogy a felkészült diákokat nem érhette komolyabb meglepetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×