Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Gyurcsány Ferenc így szabná át az MSZP-t

Határozott erkölcsi fordulatra, megtisztulásra van szükség az MSZP-ben - nyilatkozta új platformjáról Gyurcsány Ferenc az általa igazgatott portálon közölt 10 perces videóinterjújában. Mint mondta: "Inkább legyünk szegények, de tisztességesek!" Új alapszabály, új szervezeti, irányítási rend szükséges a Demokratikus Koalícióban - véli Gyurcsány, aki szerint ilyen fordulatra van szüksége az egész pártnak is.

Gyurcsány Ferenc a videóüzenetben arról is beszélt, hogy határozott erkölcsi fordulatra van szükség a pártban. Kijelentette azt is: ha a Fidesz olyan javaslatokat tesz a nagy rendszerek, például egészségügy, oktatás átalakítására, amelyek valóban az ország érdekeit szolgálják, akkor azt az MSZP-nek is illik támogatnia, még akkor is, ha ezek népszerűtlen intézkedések. Azt nem lehet, hogy ha kormányon vagyunk, akkor a nagy átalakítások szükségességét hangoztatjuk, ha pedig ellenzékbe kerülünk, akkor akadályozzuk a változásokat - fejtette ki Gyurcsány.

Szervezeti, vezetési fordulatra is szükség van. Ez a párt most nehezen irányítható, nem eléggé hatékony, nem számon kérhető, nem teljesítményelvű - vélekedett az MSZP volt erlnöke.

Az új platformba Gyurcsány Ferenc olyanokat is vár, akik jelenleg nem tagjai az MSZP-nek. Az egész megújulási folyamat szerinte 1,5-2 év múlva egy nagy átalakulási kongresszusba torkollik majd.

A szimbolikus hatás miatt október 23-i dátummal hozzák létre a platformot, ám mivel ez nemzeti ünnep, a hivatalos alakulás 22-én lesz.

Ilyen lesz a Demokratikus Koalíció

"Ezennel megalakítjuk a Magyar Szocialista Párt Demokratikus Koalíció platformját" - olvasható a kapcsolat.hu portálon. "Az a célunk, hogy a párt gyökeres átalakításával, politikai, erkölcsi és szervezeti fordulattal segítsük elő egy középre nyitott és szélekre zárt, balközép centrumpárt kialakítását.

Platformunk a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért és a Magyar Progresszív Társaság platform évek óta erősödő együttműködésén alapul. A Demokratikus Koalíció alapítói e két platform szellemi örökösének tekintik magukat. A Magyar Szocialista Pártban és azon kívül is még sokan vannak, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Ezért hívjuk a párt többi tagját és azokat is, akik ma nem tagjai egyetlen pártnak sem, hogy megalkossuk a III. Magyar Köztársaság nyitott, balközép néppártját.

(...)

Most változásra van szükség a baloldalon

Ragaszkodunk a rendszerváltozás alkotmányában megfogalmazott, "nyolcvankilences" hagyományaihoz - a szabadság, az emberi méltóság, a jogállam, a szociális piacgazdaság, a politikai váltógazdaság értékeihez - és minden erőnkkel védelmezzük őket a jelenlegi egypárti túlhatalommal szemben.

Célunk olyan nyugatos, polgári Magyarország megteremtése, amely tiszteletben tartja az emberi szabadságot, méltóságot, és képes érvényesíteni a társadalmi szolidaritás és igazságosság szempontjait. (...)

Mi, a Demokratikus Koalíció tagjai és támogatói a szabadság politikai rendszerén túl elfogadjuk a szabadság gazdasági rendszerét, a szociális piacgazdaságot. A piacgazdaság persze nem tökéletes: tapasztaljuk, hogy sok igazságtalanságot teremt és önmagában nem kínál gazdasági, szociális egyensúlyt. De azt is tudjuk, és tapasztaltuk saját történelmünkben, hogy a szabadság megvonására épülő más gazdasági rendszerek még több igazságtalanságot, még súlyosabb egyensúlyhiányt, végső soron általános gazdasági és szociális lemaradást hoznak. Éppen ezért politikánk alapköve az ország demokratikus modernizációja, melynek végső célja, hogy olyan Magyarországot teremtsünk, amely összekapcsolja az ország szellemi, kulturális és anyagi gyarapodását a nehéz helyzetben élők, a nélkülözők megsegítésével. (...)

Minden fillérről el kell tudni számolni

Változásra van tehát szükség a párt életében és működésében. Nincs ok magyarázkodásra, mentegetőzésre, nem kell várni parlamenti szabályozásra - saját házunk táján nekünk kell rendet tenni. Olyan pártot szeretnénk, amely minden fillérről el tud számolni. Olyat, amelynek nem a kevesek egyezségei, hanem tisztességes, felelős politikusok közös döntései szabnak irányt. Csak olyan politikusokra tartunk igényt, akik egész politikusi életpályájuk vagyoni, jövedelmi helyzetét hajlandók kitenni a demokratikus ellenőrzésnek, és akik elfogadják azt az elvet, hogy a közjó szolgálatában nekünk, politikusoknak feddhetetlennek kell lennünk és annak is kell látszanunk.

Új alapszabályra, új szervezeti, irányítási rendre van szükség. A politikai élet színterét a településekre, a választókerületekre kívánjuk helyezni. A párt működését a belső demokrácia megőrzése mellett a hatékonyságra, a teljesítményelv kiterjedt érvényesítésére és az elszámoltathatóságra szeretnénk felépíteni. A Demokratikus Koalíció saját szervezetében ezeket az elveket fogja érvényesíteni. Azért fog tenni, hogy így működjön az egész párt - olvasható a portálon. 

Címlapról ajánljuk

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×