Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Négy főpolgármester-jelölt indul október 3-án - hírösszefoglaló

Négy főpolgármester-jelölt indul Budapesten az október 3-ai önkormányzati választáson. A versenyképesség növelését sürgette a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus, volt igazságügy-miniszter.

Négy főpolgármester-jelölt indul Budapesten az október 3-i önkormányzati voksoláson. A Fővárosi Választási Bizottság késő délutáni ülésén nyilvántartásba vette a Jobbik és az LMP indulóját, akiknek sikerült összegyűjteniük a szükséges számú érvényes ajánlószelvényt. A szavazó lapon így a szocialista Horváth Csaba és a Fidesz-KDNP színeiben induló Tarlós István mellett a jobbikos Staudt Gábor és az LMP-s Jávor Benedek neve is szerepel majd. Az ajánlószelvények gyűjtésére és a jelöltek bejelentésére péntek délután 4 óráig volt lehetőség.

Nyilvántartásba vette a Fidesz-KDNP fővárosi kompenzációs listáját a Fővárosi Választási Bizottság. Ilyen névsort az a jelölőszervezet jelenthet be, amely a település egyéni választókerületeinek több mint felében jelöltet állított, Budapesten ez 12 kerületet jelent. A voksolás napján a választópolgárok nem szavazhatnak a kompenzációs listára; a mandátumokat az egyéni választókerületekben összesített töredékszavazatok arányában osztják ki.

Hétfőn délután 4 óráig kell megsemmisíteni az önkormányzati választásokra összegyűjtött, de le nem adott vagy fel nem használt ajánlószelvényeket. A megsemmisítésről készített jegyzőkönyvet csütörtök délután 4 óráig kell benyújtani a választási bizottságnak. A dokumentumnak tartalmaznia kell a darabszámot, de a megsemmisítés módjára nincs szabály.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint a mostani stabil kormányzati többséggel egyedülálló lehetőség nyílhat arra, hogy a kabinet jelentősen javítsa az ország tudományos és ezen keresztül gazdasági versenyképességét. Pálinkás József a Semmelweis Egyetem tanévnyitó ünnepségén úgy fogalmazott: csak akarat kérdése, hogy növeljék az oktatásra, kutatásra és fejlesztésre fordítható forrásokat. A Semmelweis Egyetem első évfolyamán 951 magyar és 637 külföldi hallgató kezdi meg tanulmányait. Az egyetemen összesen 11 ezer diák tanul.

A most induló tanévben előterjeszti a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az új felsőoktatási törvényt. Erről a tárca vezetője beszélt a Debreceni Egyetem tanévnyitóján. Réthelyi Miklós hangsúlyozta: az új jogszabály orvosolja az elmúlt évek hibáit, például a tanárképzésben. Kósa Lajos debreceni polgármester azt mondta: a legfontosabb cél, hogy legyen olyan magyar egyetem, amely bekerül a világ 100 legjobb egyeteme közé. Fábián István rektor arról beszélt, hogy a Debreceni Egyetemen 9405 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait. Az intézményben összesen 35 ezren tanulnak.

Átadták a csaknem 190 éves, felújított óbudai zsinagógát. A korábban a Magyar Televízió stúdiójaként működő Lajos utcai épületben tartott újraszentelési ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy aki nem ismeri a bibliai hagyományt, az nem lehet igazán otthon a civilizációban. Az ünnepségen beszédet mondott az izraeli főrabbi is. Jona Metzger emlékeztetett: 50 évig nem volt vallási szertartás az óbudai zsinagógában. Egyúttal köszönetet mondott a kormánynak, hogy szabadon lehet vallást gyakorolni Magyarországon. A rendezvényen megjelent - többek között - Fónagy János közlekedési és Szőcs Géza kulturális államtitkár, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke.

Elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus, volt igazságügy-miniszter - tudatta a Magyar Tudományos Akadémia. Az 1956-os forradalom idején a Legfelsőbb Bíróság Forradalmi Bizottmányának tagja volt, de december 11-én, a statárium bevezetésekor megtagadta a bíráskodásban való részvételt és lemondott. Kulcsár Kálmán később tudományos munkát folytatott. 1988. május 29-e és 1990. május 22-e közötti minisztersége idején megszüntette a halálos ítéletek végrehajtását, valamint elrendelte az 1945 utáni politikai perek felülvizsgálatát. Vezetése alatt hozták meg a rendszerváltást lehetővé tevő, a polgári Magyarország alapjait lerakó törvények nagy részét. Több mint 300 publikációt és 25 könyvet írt, európai és tengerentúli egyetemek elismert vendégprofesszora volt. Kulcsár Kálmán 82 évet élt, a Magyar Tudományos Akadémia saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×