Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Dani Fruzsina orvos főhadnagy: amit a helyszínen megtehettem, megtettem Afganisztánban

Amit a helyszínen meg lehetett tenni, megtette Dani Fruzsina orvos, aki maga is megsérült a hét eleji afganisztáni orvtámadásban. A főhadnagy vasárnap Kecskeméten azt is elmondta, amikor magához tért, látta, hogy a mellette ülő két katonatársa súlyos fejsérülést szenvedett.

Dani Fruzsina az Afganisztánban meghalt Pappné Ábrahám Judit hadnagy koporsójának katonai tiszteletadással történt fogadása után a Kecskeméti Repülőbázison tartott sajtótájékoztatón idézte fel a hajnali támadás részleteit.

Mint mondta, a táborból hétfőn hajnalban indultak, majd röviddel az elindulás után rádión kaptak egy üzenetet, hogy fegyveresek vannak az út mellett. Ilyenkor a szabály szerint gyorsítani kell a gépjárművekkel. Egy nagy robbanásra emlékszik - tette hozzá -, majd utána pár másodpercig nem tudta, mi történt.

Amikor magához tért, észrevette, hogy mellette két társa súlyosan megsérült. Megpróbálta megvizsgálni őket, hogy mi történt velük, s annyit tudott megállapítani, hogy mind a ketten nagyon-nagyon súlyosan megsérültek. Mivel szűkös volt a hely, nem fért igazán hozzájuk. Azon kívül, hogy súlyosan megsérültek, mind a ketten a fejükön, mást nem tudott megállapítani - számolt be a történtekről. Amit tudott, ott a helyszínen megtette - mondta, hozzátéve, a gépjármű folyamatosan mozgásban volt.

A gépjárműben öten ültek: elöl a gépkocsivezető és a parancsnok, hátul pedig hárman. A támadás következtében a főhadnagy mellett ülő Pappné Ábrahám Judit meghalt, míg hárman megsérültek. Egyedül a gépjármű vezetője nem szenvedett sérülést.

Dani Fruzsina főhadnagyon több sérülés látszott: kezét repeszdarabok által okozott sérülések borították, hüvelykujja műanyag rögzítőkötésben volt. Elmondása szerint több repeszdarab van a testében, melyeket a következő hetekben távolítanak el.

Az orvos a Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és Benkő Tibor vezérkari főnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón hálával emlékezett a gépkocsivezetőre, illetve a gépkocsiparancsnokra: lélekjelenlétüknek köszönhető - mondta - hogy el tudták hagyni a veszélyes zónát.

Dani Fruzsina beszámolt arról: a helyszíni ellátás után visszaszállították a magyar táborba, melynek területén egy előretolt amerikai sebészeti egység működik. Ide vitték a sérülteket, majd másnap átszállították őket a német tábori kórházba. Mindkét helyen az ott szolgálatot teljesítő magyar orvosok kezelték a sebesülteket.

Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta: "Büszkeséggel tölt el, hogy katonáink az aljas merénylet és orvtámadás bekövetkezése után azonnal teljesítették a kötelességüket". A főhadnagy katonai és orvosi esküjéhez híven megtette, ami tőle telt - hangsúlyozta a tárcavezető.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×