Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.76
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Visszavonatná az MSZP az elfogadott gazdasági és pénzügyi törvényeket

Az MSZP szerint az Orbán-Semjén-kormány akkor viselkedik felelősen, ha visszavonja a pénzügyi-gazdasági törvényeket, és még a nyáron a realitásokat figyelembe véve új javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek - közölte sajtótájékoztatóján Szekeres Imre.

Szekeres Imre szocialista országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az MSZP kész az egész nyarat végigdolgozni, és ha kell, támogatják, hogy végig ülésezzen a parlament.

Úgy fogalmazott: a kétharmad nem minden, nem lehet bármit megtenni, mert a józan ész iránti tisztelet és a felelősség fontosabb. Úgy látja: a kormánynak pofonokat kellett elszenvednie ahhoz, hogy ezt megértse. Példaként a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság a magyar kormánnyal folytatott tárgyalások után kiadott nyilatkozatait említette.

Szekeres Imre véleménye szerint valójában azért kellenek a megszorítások, mert a kormány költekezik, és maga gerjeszti a hiányt, amit a bankadóval akar betömni. Leszögezte: nincs szükség adóemelésre, ha a kormány nem növeli a kiadásokat a tervezetthez képest.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×