eur:
389.07
usd:
361.36
bux:
68654.27
2024. május 7. kedd Gizella

Megszüntették Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását

Megszüntette a Fővárosi Bíróság a BKV-ügyben gyanúsított Mesterházy Ernő előzetes letartóztatását pénteken - tájékoztatta a gyanúsított védője, Papp Gábor az MTI-t.

Az ügyvéd elmondta: a bíróság helyt adott a fellebbezésének, amelyben arra hivatkozott, hogy ügyfele esetében nem állnak fenn az előzetes letartóztatás törvényi feltételei.

Mesterházy Ernő főpolgármesteri tanácsadót február 5-én helyezték előzetes letartóztatásba a BKV ügyében folyó eljárás során. A rendőrség gyanúja szerint rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére szerződéseket kössenek.

A volt tanácsadó előzetes letartóztatását március elején hosszabbította meg a bíróság három hónappal.

Néhány nappal ezelőtt több mint 24 órán keresztül tartott házkutatást a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Központi Nyomozó Főügyészség közös nyomozócsoportja a Mesterházy Ernő volt főpolgármesteri főtanácsadó érdekeltségébe tartozó szigligeti ingatlanokban, valamint más szigligeti helyszíneken, ahol bizonyítékokat foglaltak le - értesült az MTI.

Fazekas Géza, a főügyészség szóvivője szerdán megerősítette: Szigligeten, a vár alatti műemléki területen M. Ernő előzetes letartóztatásban levő gyanúsított érdekeltségébe tartozó 5 ingatlanban és az ahhoz tartozó több emelet mély pincerendszerben tartottak házkutatást és onnan okiratokat, valamint számítástechnikai eszközöket foglaltak le.

Címlapról ajánljuk

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora
Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Folytatódik az emelkedés a tőzsdéken

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországban érkeznek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül érkezik még európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi adatokat is ma közlik. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. Ami a mai napot illeti, egyelőre ktiart a tegnapi optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexeknél kisebb emelkedést láthatunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×