Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Makay Zsoltot választották az MDF elnökének

Makay Zsoltot választották meg az MDF elnökének a párt vasárnapi országos gyűlésén.

Az MDF-nek azért kellett új vezetést választania, mert Dávid Ibolya április 11-én, a választások első fordulójának éjszakáján lemondott elnöki tisztségéről.

Makay Zsolt az eseményt követő sajtótájékoztatón azt mondta, elnökjelöltként többek között arra kért felhatalmazást: úgy szervezzék újjá a pártot, hogy a jövőben senki ne gondolja azt, az MDF baloldali párt. Saját feladatául az MDF jobbközép irányultságának megerősítését nevezte meg.

Emellett az országos gyűlés arra is kötelezte, hogy a hasonló értékrendű szervezetekkel és pártokkal már hétfőn kezdjék meg a kapcsolatfelvételt. Kérdésre válaszolva azt mondta kijelentése elsősorban a jelenlegi kormánypártokra és a Civil Mozgalomra vonatkozott.

Hozzátette, hogy emellett viszont minden más demokratikusan működő párttal, így az LMP-vel, a Jobbikkal és az MSZP-vel is kapcsolatfelvételre törekszenek, habár ez nem jelent feltétlenül együttműködést.

Az új elnök emellett felhatalmazást kapott az MDF szervezetinek újjászervezésére illetve megbízták, hogy "két héten belül rendezzük a sorokat", a párt legyen kész az önkormányzati választásra való felkészülésre.

Kijelentette, a következőkben le akarják tenni annak alapját, hogy a jelenlegi parlamenti pártokkal szemben egy hangsúlyozottan a jobbközép értékrenden alapuló, megfelelő alternatívát jelentsenek.

Kitért arra is, hogy a jövőben az alelnökök társelnökként segítik a munkáját. Õket szerdán választják meg.

Elmondta, hogy a párt országos választmányának soron következő ülésén tartják annak a testületnek a tisztújítását.

Arra a kérdésre, hogy hogyan tudja kifizetni az MDF adósságállományát, azt felelte, az anyagi konszolidációra szerdán kérnek fel egy bizottságot. Egy hónapon belül el kell érni az MDF fizetőképességének megerősítését - tette hozzá. Kijelentette, hogy a párt ingatlanállománya jelentősen nem csökkenhet.

Hozzátette, az adósságot ütemesen, egy "intenzív átbeszélgetés" után fél éven belül akarják törleszteni. Megjegyezte, hogy ehhez egy intenzív adománygyűjtő körutat kell kezdeniük, ahol minden párttagra és minden jószándékú állampolgárra számít.

A párt adósságállományát az elnök 230 millió forint körülire becsülte. Emellett közel 430 milliós az ingatlanokon lévő jelzálog. Közölte, hogy ingatlanállományuk becsült értéke viszont 6-700 millió forint.

Az önkormányzati választások kapcsán azt mondta, önálló indulásra törekszenek, és ő személy szerint nem szeretne az MSZP-vel együttműködni, de erről a párt testületei döntenek. Közölte, hogy az önálló indulás önálló főpolgármester-jelöltet is jelent.

Dávid Ibolya és Herényi Károly esetleges rendőrségi kihallgatásáról annyit mondott, egyikük sem tagja a párt elnökségének, a velük kapcsolatos kérdések a "múlt kérdései". Hozzátette, az MDF jelenlegi vezetése az ügy lezárultáig nem kíván ezekkel a kérdésekkel foglalkozni.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×