Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Lendvai Ildikó: "A vészcsengőt legalább egyszer meg kell nyomni"

Lendvai Ildikó szerint jelenleg még szimbolikus törvényhozás folyik, de a háttérben már készül az új ország, a "Nagy Testvér" országa.

Az MSZP elnöke az új összetételű Országgyűlés első hetét értékelő szombati sajtótájékoztatóján azt mondta: az új kormánytöbbség átrajzolni készül az állam és az állampolgárok viszonyát, a központi hatalomnak több, az embereknek kevesebb szabadságot, információt engedélyezve.

Központosítási és titkosítási törekvéseket látni az állami vagyongazdálkodás és az önkormányzatok működtetése terén - jelentette ki. Hozzátette, ez még csak az első hét, "nem kell félreverni a harangot, de a vészcsengőt legalább egyszer meg kell nyomni".

Lendvai Ildikó elmondta: a vagyongazdálkodásról szóló törvényjavaslat értelmében ezután nyilvános pályázat nélkül lehetne privatizálni. Ez, a 2002-ben, az Orbán-kormány hivatali idejének utolsó heteiben magánosított tizenkét állami gazdaság történetét ismerve, rossz emlékeket kelt - fűzte hozzá.

Arra is kitért, hogy mivel az állami vagyon egy részét a Magyar Fejlesztési Bank alá rendelik, így számos adat banktitokká válhat, s ezzel sérül a nyilvánosság elve. Kifogásolta továbbá, hogy míg eddig minden parlamenti párt delegálhatott képviselőt az állami vagyonkezelő felügyelő bizottságába, ez a lehetőség most megszűnik.

A nyilvánosság korlátozásaként értékelte Lendvai Ildikó azt is, hogy a Fidesz szűkítené a nyilvános vagyonnyilatkozatra kötelezettek körét.

Az MSZP egyetért az önkormányzati képviselő-testületek létszámának mérséklésével, de Lendvai Ildikó szerint ez csak ürügy, mert a Fidesz egyúttal csökkentené a kompenzációs listán bejutók arányát is. Ezzel a rendszer aránytalanabbá válik, az ellenzék ellenőrző szerepe csökken - hívta fel a figyelmet.

A szocialista pártelnök úgy véli, alkotmányossági aggályokat is felvet, hogy a tervezett módosítás értelmében az abszolút többséget szerző egyéni jelöltekre adott, az 50 százalék feletti szavazatok ugyancsak a kompenzációs listára kerülhetnek, így "a győztes önmagát kompenzálhatja".

Az indítvány az önkormányzati rendszert a Fidesz pillanatnyi politikai fölényének megfelelően alakítaná át, így a helyhatóságok négy évre a Fidesz központi akaratának gombnyomó intézményeivé válnának - jelentette ki Lendvai Ildikó.

A népszámlálási törvény tervezett módosítása kapcsán a pártelnök nehezményezte, hogy a kérdezőbiztosok az állampolgárok vallási hovatartozására, egészségi állapotukra és termékenységükre vonatkozó kérdéseket tehetnének fel. Ennek célja - szavai szerint - "a Nagy Testvér hatalmának kiteljesítése".

Mint mondta, egy olyan országban, ahol "a vallás firtatása a '45 előtti vészkorszakokban és a '45 utáni diktatúrákban nem volt következmények nélküli", ez rossz emlékeket ébreszt. Egyetlen statisztikai cél sem ér annyit, hogy az embereknek egy percre félniük kelljen, rossz történelmi asszociációik legyenek - fűzte hozzá.

Mandur László, az Országgyűlés korábbi alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: szokatlan, hogy a kormánypárti képviselők még a kormányalakítás előtt 39 önálló indítványt nyújtottak be. Hozzátette, hogy az ellenzék nem kapott elegendő időt ezek megismerésére, illetve arra, hogy kialakítsa azokról az álláspontját.

Példaként említette, hogy a kormányprogram vitája már kedden délután megkezdődik, noha a dokumentum még nem ismert, várhatóan szombat délután hozzák nyilvánosságra az Országgyűlés honlapján. Emlékeztetett, hogy 1994-ben hat, 2002-ben hét, 2006-ban pedig kilenc napjuk volt az ellenzéki képviselőknek a felkészülésre.

Mandur László szerint a Fidesz felfogása azt vetíti előre, hogy az Országgyűlés kirakatparlamentté válik.

Kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó közölte: ha bebizonyosodik, hogy a Wieszt Jánosról, az MSZP XI. kerületi politikusáról napvilágra jutott videofelvétel hiteles, a képviselőnek nincs helye a szocialista pártban.

A Fidesz helyi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt jelentette fel Wieszt Jánost, miután szerintük a politikus kétmillió forint csúszópénzt fogadott el, amint azt egy titokban készített videofelvétel is tanúsítja.

"Az MSZP épp elég nagy árat fizetett azért, ami ráfröccsent a korrupció sarából. Nem fizetünk többet egy fillér árat sem. Aki korrupciót követ el, álljon helyt a maga becsületéért, de ne szennyezze be a miénket" - jelentette ki Lendvai Ildikó.

Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×