Infostart.hu
eur:
386.45
usd:
332.1
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Schiffer András senkivel sem lát lehetőséget az együttműködésre

Schiffer András, a Lehet Más a Politika listavezetője olyan ügyekben működne együtt az Országgyűlés többi pártjával, amelyek elutasítása bármelyik politikai erőnek kockázatot jelentene. AZ LMP listavezetője az InfoRádió Aréna című műsorában azt hangsúlyozta: a két nagy párt programját ismerve egyikkel sem lát lehetőséget az együttműködésre. Schiffer Andrást aggodalom tölti el, amikor kisebb parlamenttel jön elő egy párt, szerinte el kellene mondani az embereknek, hogy az Országgyűlésen megspórolt pénzből nem lehet a nyugdíjakat emelni.

Nagy kockázatot jelentene a többi párt számára is azoknak a törvényjavaslatoknak az elutasítása, amelyeket mi szeretnénk benyújtani. Ilyen például a párt- és kampányfinanszírozás kérdése. Ha a többiek még azt is elutasítják, hogy erről tárgyaljanak, onnantól kezdve a politikai felelősség őket terheli - fejtette ki Schiffer András.

A mostani helyzet abban különbözik az ebben a témában hozott tavalyi döntéstől, hogy decemberben, kampány előtt egyik parlamenti erőnek sem volt érdemi ellenvetése az érvényes rendszer ellen. A Fidesz nyilván nem akarta, hogy az MSZP learassa a babért a kampánypénzek ügyének rendbetételével. Most itt az alkalom, hogy a többséget birtokolva megoldják azt - vélekedett a listavezető.

A két nagy párt programját ismerve egyikkel sem lát lehetőséget az együttműködésre Schiffer András. Azt mondta: nem véletlenül intézett száz kérdést a Fideszhez, és hívta ki az összes listavezetőt vitára a kampányfinisben. Kérdéseikre azonban nem kaptak választ. A Fidesz például a kétharmados döntések kérdéseit nem volt hajlandó megválaszolni - fűzte hozzá.

Schiffer Andrást aggodalom tölti el, amikor kisebb parlamenttel jön elő egy párt. Szerinte el kellene mondani az embereknek, hogy az Országgyűlésen megspórolt pénzből nem lehet a nyugdíjakat emelni. Ezzel szemben arról, hogy milyen legyen az új választási rendszer tájékoztatni kellene a közvéleményt, amit a Fidesz még nem tett meg.

Akadnak viszont olyan kezdeményezések a Fideszben, amelyeket az LMP elképzeléseivel lehet társítani, például a közösségi közlekedés kérdésében - jelentette ki a listavezető. Hozzátette: azt viszont előre látja, hogy az LMP egymaga marad a parlamentben az energiapolitikájával.

Kíváncsian várja Schiffer András azt is, hogy az MSZP milyen ellenzék lesz. Hiszen, szögezte le a listavezető, a nyolc év kormányzati teljesítménye köszönő viszonyban sem volt a mostani választási programjukkal. 

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×