Infostart.hu
eur:
353.15
usd:
309.13
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál

Warvasovszky Tihamér nem indul az országgyűlési választásokon

Lemond a "nagypolitikában" való részvételről, és sem pártlistán, sem egyéni választókerületben nem indul az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere, aki korábban az MSZP, az SZDSZ és a Fehérvári Polgárok Egyesülete támogatásával nyerte el tisztségét.

Warvasovszky Tihamér ezt közleményben jelentette be hétfőn, döntését azzal indokolva: nem tudja és nem is akarja megtenni, hogy a parlamentben megszavazza a helyi közösségeket, civilszervezetek és önkormányzatokat súlyosan érintő, megszorító intézkedéseket, majd a város vezetőjeként tiltakozik ugyanezen döntések ellen.

Mint kifejtette, sokáig meggyőződése volt, hogy hasznára válik Székesfehérvárnak, ha polgármestere tagja az Országgyűlésnek.

"Az elmúlt, válsággal is terhelt időszak azonban egyre inkább nyilvánvalóvá tette, hogy az ország egészét érintő döntéshozói szempontok gyakran nem esnek egybe a helyi közösségek szempontjaival, és ez a központi és helyi érdekek ütközéséhez, nem egyszer szembenállásához vezet" - olvasható a közleményben.

"A mostani, politikailag és gazdaságilag kiélezett helyzetben elképzelhetetlennek tartom, hogy egy település polgármesterének egyszerre mindkét oldalon állnia lehet" - értékeli.

Mint írja, választania kellett az országos politika és a helyi érdekek képviselete között, és ő a várost, Székesfehérvár polgárait választja.

Büszke vagyok rá, hogy (...) a nagy történelmi múlttal rendelkező város polgármestere lehetek. Ezért döntöttem úgy, hogy lemondok az országos "nagypolitikában" való részvételről: a soron következő országgyűlési választásokon sem pártlistán, sem egyéni választókerületben nem indulok - fogalmaz a politikus, aki a város fejlődésére, az ott élő emberek gondjainak megoldására és életminőségük javítására akar "koncentrálni".

Warvasovszky Tihamér 1998 óta Székesfehérvár polgármestere és 2001. szeptemberétől Fejér megye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselője.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×