Infostart.hu
eur:
358.81
usd:
309.34
bux:
130121.59
2026. május 22. péntek Júlia, Rita

Hat százalékra csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács - a nap legfontosabb hírei

25 bázisponttal, hat százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke azt mondta: két javaslat volt a kamatcsökkentésre, 25 és 50 bázispontos. Simor András közölte: meggyőző többség szavazott a 25 bázispontos mérséklésre. A mostani döntéssel 20 éves történetének legalacsonyabb szintjére esett az alapkamat; a hat százalék utoljára 2005. szeptember 20-a és 2006. június 20-a között volt érvényben. Elemzők arra számítanak, hogy az év végére az alapkamat 5,5 százalékra süllyed.

Egyelőre nem épülhet a radar a Tubesen

Felfüggesztette a tubesi lokátor megépítésére kiadott engedély végrehajtását a Legfelsőbb Bíróság. A január 20-ai végzésről a pécsi polgármesteri hivatal számolt be. A döntés azt jelenti, hogy egyelőre nem épülhet meg a Tubesre tervezett NATO-radar. A Honvédelmi Minisztérium közleményében jelezte, hogy kötelező érvényűnek tartja magára nézve a bíróság döntéseit. A tárca hangsúlyozza: addig nem kezdi meg a Tubesre tervezett lokátorberuházás megvalósítását, amíg le nem zárul az ügyben a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárása.

Regisztrációs jegy az ingyen utazóknak


A közlekedési szokások felmérését szolgálja a regisztrációs jegy bevezetése az ingyenes utazásra jogosultak körében - mondta a közösségi közlekedésért felelős kormánybiztos. Antali Károly hozzátette: a jegy fokozatos bevezetése február 28-áig tart. A kormánybiztos hangsúlyozta: március 1. után már csak regisztrációs jeggyel szállhatnak fel az ingyenes utazásra jogosultak a vonatokra és a Volán-buszokra, és július elseje után 500 forint pótdíjjal szankcionálják ennek hiányát.

Navracsics: nem minden kiadás szerepel a büdzsében

7-7,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra számít az idén a Fidesz. Az ellenzéki párt frakcióvezetője az InfoRádióban azt mondta: a kormány több olyan terhet nem szerepeltet a költségvetésben, amely valamikor megjelenik majd a kiadási oldalon. Navracsics Tibor - egyebek mellett - a MÁV és a BKV konszolidációját említette. A politikus szólt arról is, hogy a nyugdíjrendszerben nem terveznek alapvető, strukturális változtatást. Hangsúlyozta: pártja azt tudja vállalni, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét, ami - mint mondta - nagy eredmény, mert az elmúlt években csökkenés volt tapasztalható.

Orbán és Sólyom a legnépszerűbb politikus

Az Ipsos felmérése szerint Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Sólyom László államfő vezeti a népszerűségi listát. A kutatóintézet tájékoztatása alapján mindkettejüknek 45 pontja van, őket követi Szili Katalin volt házelnök 36 és Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője 35 ponttal. A felmérés szerint a decemberi 62 után 64 pontra emelkedett Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt megítélése az MSZP hívei körében, és ezzel már a második legkedveltebb személyiség a szocialisták táborán belül, csak a 68 pontos Bajnai Gordon előzi meg.

Boross Péter kilép az MDF-ből

Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Boross Péter. A volt miniszterelnök az InfoRádiónak nem kívánta kommentálni döntését. A Boross Péter távozásáról először beszámoló Magyar Nemzetnek a politikus annyit mondott: az utóbbi időben végbemenő folyamatok késztették a lépésre. A lap kérdésére elismerte, hogy az MDF és az SZDSZ között formálódó választási együttműködés volt az utolsó csepp a pohárban.

Rendkívüli segítség a budapesti hajléktalanoknak

Rendkívüli intézkedéseket hozott a hajléktalanok érdekében a fővárosi önkormányzat. A Főpolgármesteri Hivatal közölte: az elmúlt napok rendkívül hideg időjárása miatt a Budapesti Módszertani Szociális Központ új férőhelyeket alakított ki a nappali melegedőkben és az éjjeli menedékhelyeken, meghosszabbította azok nyitva tartását, és növelte a gondozói létszámot. Emellett a megszokottnál hosszabb munkaidőben dolgoznak az éjszakai, az utcai és az egészségügyi szolgálat dolgozói, a lábadozó pedig folyamatosan fogadja a rászoruló hajléktalanokat.

EU-rendfenntartók Haitin

350 fős rendfenntartó erőt küld a földrengés sújtotta Haitira az Európai Unió. Ezt a közösség soros elnöki tisztét betöltő Spanyolország külügyminisztere jelentette be a tagállamok külügyi vezetőinek brüsszeli értekezlete után. Miguel Ángel Moratinos korábban azt mondta: az unió koordinációs központ létrehozását is tervezi a segélyek elosztásának összehangolására. Haitin hivatalosan befejezték a túlélők utáni kutatást, összesen 133 embert mentettek ki élve a romok alól. A legutóbbi hivatalos tájékoztatás szerint a január 12-ei földrengés halálos áldozatainak száma meghaladta a 150 ezret.

Címlapról ajánljuk
Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban – egy kétgyermekes családapa vesztette életét

Sikerült eloltani a péntek délelőtti robbanás során keletkezett tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa vesztette életét, ketten súlyosan, négy könnyebben megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszínen tartott péntek délutáni sajtótájékoztatón. Kapitány István szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben. A vizsgálat megkezdődött, a kormány is részt vesz benne és részletes tájékoztatást adnak róla.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Ütköző pályára kerültek Magyar Péter és Ursula von der Leyen emberei – árokharc lett az EU-pénzek kiszabadításából

Ütköző pályára kerültek Magyar Péter és Ursula von der Leyen emberei – árokharc lett az EU-pénzek kiszabadításából

A Magyar Péter vezette új kormány és az Európai Bizottság közötti technikai tárgyalásokon a nyugdíj- és adóreform bizonyult a legnehezebb kérdésnek, amelyek teljesítése kulcsfontosságú a mintegy 10,4 milliárd eurónyi helyreállítási forrás felszabadításához. Budapest a gyenge költségvetési helyzetre és a szűk időkeretre hivatkozva ódzkodik a reformok gyors végrehajtásától, miközben az augusztus 31-i határidő közeledtével egyre kevesebb a mozgástér. A héten több mint húsz bizottsági szakértő érkezett Budapestre a helyzet felmérésére, Magyar Péter pedig a jövő héten Brüsszelben írhat alá politikai megállapodást Ursula von der Leyennel az uniós források felszabadításának menetrendjéről. A tárgyalási csomag azonban jóval túlmutat a pénzügyi kérdéseken: a jogállamisági feltételek, az Erasmus+ kizárás rendezése, az Európai Ügyészséghez való csatlakozás és a napi egymillió eurós menekültügyi bírság ügye egyaránt a megbeszélések tárgyát képezi.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×