Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Nemzetbiztonsági szempontból fontos cég csak a MOL-nál tankoltathat

Tudatosan alakította át a kormány úgy a benzintendert, hogy azon az OMV nagyobb biztonsággal nyerjen - véli a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes tagja. Kontrát Károly szerint az pedig még kínosabbá teszi az ügyet, hogy kiderült: egy MSZP-s képviselő OMV-s benzinkutakat üzemeltet. Az érintett MSZP-s politikus nem lesz ott a pénteki rendkívüli bizottsági ülésen.

Két töltőállomást is üzemeltet az MSZP-s Laboda Gábor, aki ráadásul a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának is tagja. A fideszes Kontrát Károly az üggyel kapcsolatban kijelentette: a magyar kormány a tender feltételeinek megváltoztatásával tulajdonképpen átjátszotta az osztrák OMV-nek a 16-17 milliárd forintos megbízást, ráadásul egy MSZP-s képviselő is érintett.

Kontrát Károly emlékeztetett: a Fidesz kezdeményezte a honvédelmi és rendészeti bizottság rendkívüli ülésének összehívását a benzintender ügyében, ahol meg kívánják hallgatni Molnár Csaba kancelláriaminisztert, valamint Forgács Imrét, az igazságügyi és rendészeti tárca vezetőjét, és a képviselő reméli: az érintett MSZP-s politikus is megszólal majd.

A fideszes politikus azt is elmondta: a legfrissebb hírek szerint még mindig vannak OMV-kártyák a rendőrségnél, "még mindig van bizonytalanság".

A kormányszóvivő december 30-án jelentette be, hogy az OMV nyerte a kormányzati szervek egységes tankolására kiírt tendert, mivel az osztrák olajipari társaság minden üzemanyag-kategóriában 2-3 forinttal nagyobb kedvezményt ajánlott a MOL-nál. Kontrát Károly ezután emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint a rendőrség, a rendvédelmi szervek, valamint a szolgálatok csak nemzetbiztonsági védelem alatt álló szolgáltatótól vásárolhatnak üzemanyagot, Magyarországon pedig egy ilyen cég van, a MOL.

Szollár Domokos erre úgy reagált, hogy a köztársasági őrezred, a rendőrség, a tűzoltóság és a mentők továbbra is MOL-nál tankolnak. A kormányszóvivő hozzátette: mintegy ezer intézmény fog az osztrák olajtársaság kútjainál tankolni, mert ott sokkal olcsóbban kapják az üzemanyagot. Azok az intézmények azonban, amelyek nemzetbiztonsági szempontból érzékenyek, stratégiailag pedig kiemelten fontosak - 29 ilyet azonosított a kormányzat - továbbra is a MOL-nál fognak tankolni, az ugyanis az egyedüli üzemanyag-szolgáltató Magyarországon, amely nemzetbiztonsági védelem alatt áll.

A MSZP-s Laboda Gábor az MTI-nek azt mondta: a tenderen egyszerűen az olcsóbb ajánlat nyert, egy benzinkút üzemeltető pedig érdemben nem tudja befolyásolni egy tender végeredményét. A képviselő hozzátette: a rendkívüli bizottsági ülésen nem lesz jelen, mert éppen aznap külföldre utazik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×