Infostart.hu
eur:
361.76
usd:
311.61
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Falus: 50-70 ezren eshettek át az újinfluenzán

Újabb kismama került szerdán a Kútvölgyi Kórházba újinfluenza gyanújával. Az országos tiszti főorvos tájékoztatása szerint 50-70-ezren lehetnek azok, akik áteshettek a betegségen, a halálos áldozatok között pedig volt olyan, akinél semmilyen más alapbetegséget nem diagnosztizáltak korábban.

Súlyos az állapota annak a feltehetően új vírussal megfertőzött asszonynak, akinél császármetszést kellett végrehajtani a Semmelweis Egyetem klinikáján. Az asszony 31 hetes terhesen került kórházba, kislánya 2200 grammal jött a világra, ő az intézményi tájékoztatás szerint jól van.

A Kútvölgyi Kórházban egy másik kismamát is kezelnek, nála már beigazolódott az újinfluenza gyanúja, az asszony állapota válságos, lélegeztetőgépen van.

Szintén gép segíti a légzését annak az új influenzával megfertőződött kismamának, aki hetek óta a szegedi klinika intenzív osztályán fekszik mélyaltatásban. Közben stabilizálódott az állapota annak a kismamának, aki az ú influenza gyanújával szombaton került a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba.

Az országos tiszti főorvos tájékoztatása szerint 50-70-ezren lehetnek azok, akik áteshettek a betegségen. Beszámolt arról, hogy az újinfluenza vírusa bizonyítottan nyolc8 embernél vezetett halálhoz Magyarországon, további nyolc elhunyt esetében még zajlik a vizsgálat.

Az esetek többségében azonban úgy tudjuk volt már egy alapbetegség, például szív-, vagy tüdőbetegség, daganatos betegség, keringési zavar. Falus Ferenc ugyanakkor hangsúlyozta: a megfertőzöttek között is volt olyan, akinél korábban semmilyen más betegséget nem diagnosztizáltak.

Gál János, a Semmelweis Egyetem orvosprofesszora szerint megdöbbentő, hogy az új influenza vírusa milyen gyorsan terjed, és mennyire agresszív, ezért ő is mindenkinek ajánlja a védőoltást.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerint a kismamák és a két éven aluli gyermekek a legveszélyeztetettebbek Magyarországon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×