eur:
393.48
usd:
369
bux:
65634.19
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Kivonul a Sláger tulajdonosa Magyarországról

Kivonul Magyarországról a szerda éjfélig a Sláger Rádiót működtető társaság amerikai tulajdonosa - közölte az itteni cég első embere pénteken.

Megállapodás közeli állapotban voltak, hogy a Roxy Rádió frekvenciáján adjanak műsort, amikor az Emmis-csoport bejelentette a kivonulást a magyar piacról - mondta Heal Edina, a Sláger Rádió Zrt. vezérigazgatója.

A Sláger Rádió 12 év után, szerda éjfélkor távozott a hazai éterből, miután az econet-csoporthoz tartozó FM1 Konzorcium nyerte el a nagyobbik vételkörzetű, a lakosság 81 százalékát elérő országos kereskedelmi rádiós frekvenciát.

Az október 28-i - mindkét korábbi koncesszió-birtokos által bíróságon megtámadott - ORTT-határozat a következő hét évre osztotta ki a két műsorszolgáltatási jogosultságot.

Már a döntés utáni napokban több médiainformáció jelent meg arról, hogy a Sláger és a Danubius rádiók tulajdonosai keresnek olyan fővárosi frekvenciát vagy rádióhálózatot, amelyen tovább sugározhatnának.

A Slágerrel hírbe hozott Rádió1 és a Roxy a múlt héten még cáfolta, hogy tárgyalnának, a Pont FM pár napja azt közölte, több vasat tartanak a tűzben, de a "legkevésbé" a Slágerrel tárgyalnak.

Pénteken megjelent nyilatkozatában Alexander Skvortsev, a Roxy-t működtető társaság ügyvezetője arról beszélt: a múlt héten megkereste őket a Sláger menedzsmentje, és egyeztetésekbe kezdtek a kooperációról; arról volt szó, hogy a Sláger neve és műsora jelenne meg a Roxy frekvenciáján.

Roxy: ha nem a Slágerrel, akkor annak egykori stábjával tárgyalnak

Az egykori Sláger csapatával keresi az együttműködés lehetőségét a Roxy Rádió - közölte a főváros körzetében fogható adó ügyvezetője pénteken, miután az egykori országos médium amerikai tulajdonosai bejelentették, hogy távoznak a magyar piacról.

Alexander Skvortsev - aki az Emmis-csoport döntéséről annyi mondott, sajnálja, hogy így határozott az amerikai médiacég - azt közölte: várhatóan már a jövő hét elején találkoznak az egykori slágeresekkel, hogy megvizsgálják, miben tudnak együttműködni.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×