Infostart.hu
eur:
363.04
usd:
322.62
bux:
144579.4
2026. október 16. péntek Gál

Németh Zsolt: "A magyar politikai erők összefogására van szükség"

A magyar politikai erők összefogására van szükség a határontúli magyarok problémáinak megoldásához - mondta az Országgyűlés külügyi és határontúli magyarok bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt az InfoRádióban úgy vélte: csak egységes fellépéssel tudnak szövetségeket találni az Európai Unióban és a nemzetközi színtéren.

 A politikus emlélkezetett: összehívta a külügyi bizottság rendkívüli ülését a szlovál államnyelvtörvény, és a Sólyom László államfővel történtek ügyében, és a kormánnyal is egyeztetnek a kialakult helyzetről. Úgy fogalmazott: az európai és a nemzetközi közsség felelőssége, hogy megfelelő megoldást találjon a helyzetre; szerinte ezen múlik az unió hitele is.

Korábban Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az Inforádióban azt mondta: továbbra is a tervek között szerepel, de egyelőre nincs napirenden a magyar és a szlovák államfő újabb találkozója.

Hangsúlyozta: Sólyom László programjának továbbra is fontos része marad, hogy felelősséget vállal a határontúli magyarokért. A diplomáciai feszültséget az okozta a két ország között, hogy pénteken nem engedélyezték a magyar államfőnek a belépést Szlovákiába, így nem vehetett részt a révkomáromi Szent István szobor avatásán.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×