Vidámpark, kaszinó, vásárváros és szállodák épülhetnek az alagi lovas tréningpálya téli pálya elnevezésű részére - olvasható egy internetre felkerült dunakeszi tanulmányban. Szó van egy ügetőpálya létesítéséről is.
Az írás szerint április elején bemutatták Dunakeszi képviselő-testületének az Alagi Versenyló Tréningtelep 2005-ben eladott téli pályájára vonatkozó hasznosítási terveket.
Az utóbbi időszakban az alagi lovaséletet is befolyásoló beruházási tervek élénk visszhangot váltottak ki a magyarországi lovassport különböző fórumain. A témával foglalkozott az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület blogja, és az utóbbi időben megszaporodtak a bejegyzések az Index egyik fórumán is, amely az Alagi Lovasközpont, Dunakeszi repülőtér címet viseli.
A 2009. áprilisában a dunakeszi képviselő-testület elé került prezentáció a következő címet viseli: az Alagi téli pálya jövőbeli hasznosítása.
A tulajdonos megbízásából a tervező cég képviselője adott tájékoztatást az ingatlanhasznosítási elképzelésekkel kapcsolatban. Elhangzott az is, hogy kevésnek tartják az érvényes 2 százalékos beépíthetőségi arányt, amit a terület besorolása jelenleg engedélyez.
Az ülés jegyzőkönyve letölthető Sótonyi Tamás képviselő honlapjáról. A jegyzőkönyveben egyebek között az alábbiak olvashatók:
"A pillanatnyi szabályozás értelmében egy besorolási probléma miatt pillanatnyilag a területen 2 százalék a beépítési lehetőség. Ez azt jelenti, hogy 13.984 négyzetméter a szintterület, amit ezen a több mint 500.000 négyzetméteren meg lehet építeni. Látszólag sok, viszont a valóságban nagyon kevés. Kell egy lelátót építeni (a tervezett ügetőpályához - a szerk.), ami alatt szociális helyiségeket is ki kell alakítani, a célegyenes 500 méter, ami beszorozva 10 méterrel, már 5000 m2, két szinten 10.000 m2, tehát ki is van használva a 2%. Ezzel a 2%-kal ezt a fajta komplexumot nem vagy nagyon nehezen lehet létrehozni, ami azt jelenti, hogy a használhatósága és a Dunakeszi számára termelődő hozzáadott érték nyilvánvalóan kisebb. Ennek a projektnek, ennek a területnek Dunakeszi számára sokkal nagyobb a húzóereje, mint amennyire ez ma pillanatnyilag ki van használva a repüléssel. A területtel szomszédos lakópark az elmúlt időszakban elég jelentős fejlődésen ment át, sok lakás épült, a szolgáltatásokban azonban vannak hiányosságok."
Közzétette a rendőrség a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotóit