A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az idén akár a felére is csökkenhet a bankrendszer tavalyi, csaknem 400 milliárd forintos profitja. Simor András a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén azt mondta: a magyar bankok úgynevezett rossz hiteleinek állománya a korábbi egy százalékról három százalékra nőhet, emiatt csökkenhet jelentősen nyereségük.
Csányi: hamarosan megállapodás az EBRD-vel
Hamarosan megállapodást köt az OTP az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal egy 200 millió eurós alárendelt kölcsöntőke folyósításáról. Erről a pénzintézet elnök-vezérigazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Az összeget a hitelkihelyezés növelésére akarja használni a bank. Csányi Sándor hangsúlyozta: az OTP tőkehelyzete nagyon jó, Európa egyik legjövedelmezőbb bankja volt tavaly, az idén pedig az elmúlt évi 218 milliárd forintos profit után 150 milliárdos nyereségre számítanak, ami - mint fogalmazott - nagy dolognak számít a mostani helyzetben. Szólt arról is, hogy akvizíciót is terveztek, és majdnem megvettek egy bankot, de végül úgy döntöttek, hogy ez nem lett volna jó üzenet a befektetők felé.
Nem fizet osztalékot a MOL
Megváltoztatta a részvényesi felvásárlókra vonatkozó szabályozást a MOL közgyűlése. Hernádi Zsolt, a magyar olajtársaság elnök-vezérigazgatója azt mondta: az úgynevezett "B" sorozatú részvénnyel összefüggő jogokat azért módosították, hogy a vállalat folytathassa a nyitott partneri politikáját. Hozzátette: ezt a célt szolgálja az is, hogy a tulajdonszerzést csak akkor lehet bejegyezni a részvénykönyvbe, ha tisztázott a részvényes személye, illetve a cég tulajdonosi szerkezete. A közgyűlés arról is döntött, hogy a MOL nem fizet osztalékot az elmúlt évre; a társaság a nyereséget az eredménytartalékba helyezi. A MOL éves, rendes közgyűlésén nem vehetett részt az orosz Szurgutnyeftyegaz, mivel az orosz cég által március végén az osztrák OMV-től megvásárolt 21,2 százalékos MOL-tulajdonrészt a Magyar Energia Hivatal még nem jegyezte be.
Kártalanít a kormány
A kormány kártalanítja azokat, akiket veszteség ért az áfa-arányosítás korábbi, közösségi joggal ellentétes gyakorlata miatt. A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a kártalanítás mértékéről és módjáról később döntenek. A tárca azután adott ki közleményt az ügyben, hogy az Európai Bíróság a közösségi joggal ellentétesnek mondta ki a magyar áfatörvény 2006. január 1-je előtt hatályos rendelkezéseit.
Hunvald elismerte a hűtlen kezelést és az okirat-hamisítást
Elismerte a hűtlen kezelést és az okirat-hamisítást a VII. kerület előzetes letartóztatásban lévő polgármestere; a szocialista Hunvald György a hivatali vesztegetés elkövetését tagadta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Keresztes Imre főügyész tájékoztatása szerint az ügyben szintén gyanúsított Kardos Péter, az erzsébetvárosi pénzügyi bizottság volt elnöke részben beismerő vallomást tett, míg a harmadik gyanúsított megtagadta a vallomástételt. Hozzátette: utóbbi két férfi panasszal élt a gyanúsítások ellen. A megalapozott gyanú szerint Hunvald György jogtalan előnyt adott Kardos Péternek azért, hogy a képviselő-testületben megkapja szavazatát. A szocialista polgármester február 12-e óta van előzetes letartóztatásban erzsébetvárosi ingatlanügyekkel összefüggő hétrendbeli csalás és kétrendbeli csalás kísérletének gyanúja miatt.
Tiszalök: tízmillió forintos nyomravezetői díj
Tízmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a szerda esti, tiszalöki emberölés ügyében a rendőrség - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Makula György azt mondta: mivel a módszer hasonló a romák ellen az utóbbi hónapokban elkövetett támadásoknál alkalmazotthoz, nem zárható ki az etnikai motívum, és hogy van összefüggés az esetek között.
Megnyílt a budapesti könyvfesztivál
Megnyílt a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Az idei díszvendég Románia és Ludmilla Ulickaja orosz író. A vasárnapig tartó találkozóra 23 országból érkeztek vendégek, a könyvfesztiválon az idén 50 ezer könyvet mutatnak be.
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról