Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Majtényi aggályosnak tartja, hogy kikerült az MDF az ORTT-ből

Az MDF-frakció megszűnésével a párt által delegált Wéber János kikerült az ORTT testületének tagjai közül - tájékoztatta az InfoRádiót a szervezet elnöke. Majtényi János szerint igaz, hogy megváltozik a testület összetétele mellett a szavazási rend is, viszont mindez a döntéshozatalt nem befolyásolja majd.

Az MDF-frakció megszűnésével elvesztette mandátumát az ORTT-be által delegált MDF-es, Wéber János is - a szabályozást az ORTT elnöke, Majtényi László ugyanakkor alkotmányjogilag aggályosnak tartja.

Az eddig héttagú testület így hattagú lesz, Wéber János helyére senki nem kerül be. Az ORTT tagsága a törvény szerint sem állandó számú. Az alapszabály szerint a mindenkori kormány és ellenzék által delegált tagok szavazati súlya azonos, a logikája szerint szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata lenne a mérleg nyelve.

Eddig kilenc szavazat volt, a koalíciós változások miatt az MSZP-nek és az ellenzéki pártoknak is négy-négy szavazatuk volt, plusz az elnök. Most 14 szavazat lesz, hat kormánypárti és hat ellenzéki, plusz az elnöknek kettő.

Majtényi László elmondta: nem tartja szerencsésnek ezt a rendszert. Nem látja úgy, hogy megnehezülne a döntéshozatal, így nem ésszerűségi, hanem alkotmányos okok miatt bírálja a rendszert.

Hanganyag: Szépvölgyi István

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×