Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Leállhat a 4-es metró építése - A nap legfontosabb hírei

A metróépítés leállítását helyezte kilátásba a Bamco konzorcium. Érvénytelenítette az egri kórház működtetésére kötött szerződést a Nógrád Megyei Bíróság. Elkerülhetetlennek tartják új magyarországi atomerőművek építését a szakemberek.

Leállhat a metróépítés

30 napot adott követelései teljesítésére a 4-es metrót építő Bamco konzorcium - erősítette meg az index értesülését a DBR Metró Projekt Igazgatóság. Az index korábban azt írta: a Bamco kilátásba helyezte a munka leállítását, ha a BKV nem fizeti ki a vállalat által követelt 115 millió eurót, és nem módosítja az ütemtervet úgy, hogy a kötbérterhes határidők átlépése miatt a kivitelezőnek ne, vagy csak jóval kevesebbet kelljen fizetnie. A projekt igazgatóság közleménye szerint a már korábban kifizetett 13 millió eurón túl a konzorcium újabb 115 millió eurót követel; így az összes többletigény lassan megközelíti a tényleges vállalási összeget. A megrendelő képviselője azt írta: folyamatosan vizsgálják a Bamco többletköveteléseit, a jogosnak ítélteket kifizetik, a többit azonban ultimátumok hatására sem teljesítik.

A bíróság érvénytelenítette a HospInvest egri szerződését
Érvénytelenítette a Heves Megyei Önkormányzat és a HospInvest Zrt. közötti, az egri Markhot Ferenc Megyei Kórház működtetésére kötött szerződést a Nógrád Megyei Bíróság. Az ügyben Eger önkormányzata fordult bírósághoz, amelynek döntése ellen a HospInvest fellebbez. A bíróság azért érvénytelenítette a szerződést, mert a HospInvest nem a meghatározott formában csatolta pályázatához a banki igazolást. A HospInvest - a Heves Megyei Közgyűlés döntése alapján - november 1-je óta működteti az egészségügyi intézményt. A Fidesz mindvégig ellenezte a szerződés megkötését, és úgy vélte: a pályázatot a HospInvestre szabta a szocialista vezetésű önkormányzat.

30 milliárdos megtakarítás kell az egészségügyben
Nem kell új egészségügyi költségvetést készíteni - mondta az ágazatot irányító miniszter. Székely Tamás szerint az Egészségbiztosítási Alapon belüli átcsoportosításokkal kezelni tudják a helyzetet. A miniszter az országgyűlés egészségügyi bizottságában azt mondta: azért kell összességében 30 milliárd forintot megtakarítani, mert a gazdasági válság hatását enyhítő kormányzati intézkedések között járulékcsökkentés is szerepel, emiatt kevesebb lesz az E-alap bevétele. A Fidesz szerint nem lehet 30 milliárd forintot kivonni az egészségügyből. Mikola István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy még a Reformszövetség is csak 10 milliárd forintos elvonást javasolt az ágazattól.

Nem tudni, lesz-e újra MDF-frakció
Ellentmondóan nyilatkoztak az érintettek, így továbbra sem egyértelmű, hogy újraalakulhat-e április végén az MDF parlamenti frakciója. A demokrata fórum napokon belül megszűnő képviselőcsoportjának vezetője a Magyar Televízióban úgy fogalmazott: Császár Antal jelenleg független országgyűlési képviselőben van hajlandóság az együttműködésre az MDF-fel, így április végén újra lehet frakciója az Országgyűlésben a pártnak. A politikus azt mondta: nagy vonalakban már egyeztettek Császár Antallal a kérdésről. A független képviselő ezzel ellentétben az InfoRádióval azt közölte, hogy sem az MDF-fel, sem Herényi Károllyal nem tárgyalt. A képviselőcsoport azért szűnik meg, mert Csáky András kilépett, így a frakció létszáma a minimális alá, 9 főre csökkent.

Tombor szerint új atomerőművek kellenek Magyarországnak
Elkerülhetetlennek nevezte új erőművek építését Magyarországon Tombor Antal, a Magyar Villamos Művek Zrt. tanácsadója. A szakember a Magyar Tudományos Akadémia Energetikai Bizottsága által szervezett konferencián azt mondta: a jelenlegiek elavultak, környezetszennyezőek, gazdaságtalanok, hosszú távon pedig növekedni fog az energiaigény. A rendezvényen a Magyar Tudományos Akadémia elnöke arról beszélt, hogy a szénerőművek várhatóan csökkenő kapacitása, a szén-dioxid kibocsátás visszafogására tett európai szintű vállalás is az atomenergia növekvő szerepére utal. Pálinkás József hozzátette: a megújuló energiaforrások használatának bővítése központi eleme az energiapolitikának, de ezek a források önmagukban nem képesek kielégíteni a várhatóan növekvő energiaigényt.

A BRFK szerint nem sértettek jogszabályt március 15-én
A budapesti rendőrfőkapitány szerint a hatályos jogszabályokat betartva járt el a rendőrség a március 15-i rendezvények idején. Tóth Gábor megalapozatlannak nevezte azokat a vádakat, amelyek szerint túlzott volt a rendőri jelenlét, és a kordonokkal is indokolatlanul nagy területet zártak le. A főkapitány azt mondta: a Kossuth téren a zászlófelvonás ideje alatt két embert állítottak elő mások gyülekezési szabadságának megsértése miatt, két másikat pedig azért igazoltattak, mert feltartottak egy transzparenst, ami - az intézkedő rendőrök szerint - több embert zavart a kilátásban. Közölte: ennél az esetnél a rendőrök nem értékelték megfelelően a helyzetet, hibáztak, de nem vonják őket felelősségre. Korábban a Magyar Nemzet azt írta: a Kossuth térről előállított, a miniszterelnököt hangosan bíráló fiatalembereket a Gyorskocsi utcában meztelenre vetkőztették, és megalázóan bántak velük.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×