Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.48
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Szociális boltok: hamarosan Somogyban is lehet közvetlenül a termelőtől vásárolni

Somogyban több településen is megkezdte az úgynevezett szociális boltok megnyitásának előkészületeit a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) megyei szervezete.Elmondta, a forgalmazók köréből Kaposváron, Siófokon, Fonyódon, Barcson és Nagyatádon is van jelentkező, jelenleg azon dolgoznak, hogy felmérjék a megfelelő minőségű és mennyiségű árualapot.

"Egyelőre türelmet kérünk, szeretnénk alaposan előkészíteni a boltok nyitását" - mondta Szabó Tamás, hozzátéve: a felvásárlókat és a nagykereskedőket kikerülő zöldség- és gyümölcsértékesítésre vállalkozó, azaz a vásárlóknak közvetlenül a termelőktől érkező, s emiatt az terményeket olcsóbban is értékesítő első boltok belátható időn belül, még a tavasz folyamán megnyílnak Somogyban.

A Magosz megyei elnöke a névválasztással kapcsolatosan megjegyezte: nem tartja szerencsének a szociális bolt elnevezést, hiszen - mint mondta - ezekben az üzletekben sem ingyen juthatnak hozzá a vevők az áruhoz. A gazdabolt, vagy Magosz-bolt inkább kifejezi a működtetők szándékát - vélekedett Szabó Tamás.

Varga Gábor, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója az MTI-nek a kezdeményezésről szólva azt mondta: a mezőgazdasági termelők számára alapvető fontosságú, hogy a saját szükségletén felül megtermelt termékeket biztonságosan értékesíteni tudják, ezért mindenképpen pozitívan értékelendő a Magosz szándéka.

A településeken működő vegyesboltokban történő bizományosi értékesítés ezt segítené elő, lehetőséget adva az adott település lakói mellett az átutazóknak is arra, hogy hozzájussak a gazdálkodók által kínált termékekhez, köztük speciális és hagyományos helyi termékekhez is - emelte ki a főigazgató.

Varga Gábor - a Magosz megyei elnökével egyezően - ugyancsak előnyként említette, hogy a szociális és a bizományosi bolthálózaton keresztül a termelőktől közvetlenül a kiskereskedőkhöz jut az áru.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×