Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.63
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Segítené a kormány a deviza alapú lakáshitelek átváltását

A deviza alapú, lakáscélú hitelek forinthitelre való átváltását segítő csomagon dolgozik a kormány - értesült a Népszabadság. Az alapelképzelés szerint az átváltás költségein az állam is osztozna, ezt pedig akár az IMF is támogathatná.

A Népszabadság értesülései szerint egy még a tervezés fázisában lévő csomag szerint a megoldás a lakáscélú devizahitelek forintalapúvá alakítása, és a törlesztő részlet időszakos maximalizálása. Az ebből adódó költségeken az állam, a bank és az adós osztozna úgy, hogy a legnagyobb részt az állam vállalná. Ehhez egy elképzelés szerint a magánnyugdíj-pénztárakban lévő pénz nyújthatna fedezetet. Ez is csak korlátok között, különben a magánnyugdíj-kasszában keletkezik túl nagy hiány. Egy másik, valószínűbb változat szerint az állami finanszírozáshoz külső, IMF-forrást is bevonnak. A devizahitelek kiváltása csökkentené ugyanis az ország kockázati szintjét is, s ez - mondják kormányzati források - az IMF-nek sem lenne ellenére.

A Magyar Nemzet arról ír, hogy a romló gazdasági helyzet miatt változtak a temetkezési szokások is. A hagyományos, azonban drágább koporsós temetés helyett egyre többen döntenek úgy, hogy elhamvasztják szeretteiket. Szintén nő azok száma, akik hazaviszik a hamvakat tartalmazó urnákat, sokan pedig hitelt vesznek fel vagy segélyt kérnek, hogy méltó módon helyezhessék nyugalomra hozzátartozóikat.

Az index.hu úgy tudja, hogy korlátoznák a gyermekeket célzó élelmiszerreklámokat a fogyasztóvédők. Szeretnék elérni, hogy ezeket ne vetíthessék reggel 6 és este 9 között. Sőt, a betiltanák a gyereksport rendezvényeken a csokoládé, a chips, vagy a cukros üdítő reklámjait is. A fogyasztóvédők elsősorban magukat a reklámozókat szeretnék rábírni arra, hogy önként fogadják el a javaslataikat. Némelyik óvodában már most próbálják egészséges életmódra nevelni a gyereket, ugyanis 60 százalékban a táplálkozáson múlik, hogy elhízott felnőtt lesz-e belőlük. A biztató kezdeményezések ellenére Magyarországon minden ötödik általános iskolás túlsúlyos.

A Napi Gazdaság arról számol be, hogy már a járó betegek is érzik a nővérhiányt. Bár tömegesen jelennek meg az állásközvetítő portálokon ápolóknak szóló hirdetések, az utóbbi időben egyre kevesebben jelentkeznek a posztokra. Egyes számítások 4 ezerre, mások 8-9 ezerre teszik az egészségügyben a nővér- és asszisztenciahiányt. Ráadásul a szakmában dolgozók életkora és az utánpótlás csökkenése miatt a hiány belátható időn belül jelentősen nőhet. A szakma az egészségügyi közmunkaprogramtól vár némi javulást.

A Világgazdaság szerint tovább halogatja kelet-európai beruházását az indiai Apollo Tyres, amelynek egyik esélyes pályázója éppen hazánk volt. A gumiabroncsgyártókat is igen hamar elérte a világválság, sorra érkeznek a hírek forgalom- és termeléscsökkenésről. A piaci visszaesés hatással van a magyarországi gyárakkal rendelkező többi világmárkára is. A nálunk megtelepedett Bridgestone, Hankook és Michelin 3100 embernek ad munkát, és potenciális gyártókapacitásuk eléri az évi 9,3 millió darabot. A tatabányai Bridgestone nem tájékoztatott a jelenlegi üzletmenetről, de az anyacég a közelmúltban öt európai gyárnak a termelését függesztette fel. A Michelin a hétnapos munkahétről nyíregyházi gyárában áttért a hatnaposra, a budapestiben pedig már csak heti négy napon át folyik a termelés. A Hankook rácalmási egysége viszont - a márka egyedüli európai gyáraként - 90 százalékos kihasználtsággal működik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×