Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.63
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Essősy: Az NFÜ-nek "lángolnia" kellene

Magyarország leszakadására figyelmeztettek és a nehézkes európai uniós támogatási rendszer felpörgetését javasolták a Fidesz pénteki konferenciájának előadói.

A Szabad Európa Központ Magyarország többre képes című vitasorozatának harmadik tanácskozásán Schmitt Pál, a Fidesz EP-listavezetője azt mondta: jelenleg Magyarország egy helyben topog, sőt visszafelé megy, ezért lassan ott tartunk, hogy a kelet-európai országokhoz való felzárkózást kell célul kitűzni.

Martonyi János, az Orbán-kormány egykori külügyminisztere szintén arra figyelmeztetett, a kezdetben meginduló felzárkózás megakadt, jelenleg leszakadási folyamatot élünk át. Szerinte a válságban az uniós források felértékelődnek, ugyanakkor rossz gazdaságpolitika mellett nincs jó fejlesztéspolitika.

Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda vezetője arra mutatott rá, hogy a 8000 milliárd forintos uniós támogatási lehetőségből eddig 230-250 milliárd forint kifizetés volt, ami nem elégséges. Fel kell pörgetni a rendszert - hangsúlyozta a szakember.

Szerinte a 8000 milliárd felett rendelkező Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek ebben a helyzetben szinte "lángolnia" kellene, ha azonban az ember ellátogat az ügynökséghez, akkor mégis olyan, mintha a "régi szocializmusba" menne vissza. Esőssy Zsombor sok változást látott szükségesnek az állam közreműködő szervezeteiben is, mert szerinte ezek ma inkább hivatalként állnak az ügyfelekhez és nem szolgáltatóként. Azt is nagyon fontosnak nevezte, hogy a jelenlegi helyzetben jó helyre menjenek a források.

Jójárt Ferenc, egy gyógyszereket forgalmazó cég tulajdonos-ügyvezetője a konferencián saját tapasztalatait megosztva elmondta, hogy 2007 óta négy pályázatot nyertek összesen több mint 200 millió forint értékben, de ebből a pénzből még csak 20 millió forint érkezett meg. Szerinte lassú a pályázatok átfutása, merev a szerződési rendszer, nem koherensek a pályázati kiírások és a bizonytalanság sokáig leköti az önerőt, mert addig nem mernek új pályázatot beadni, amíg nem látják, hogy nyertek vagy az elutasították a pályázatot.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a pályázati pénz kevesebbet ér, mire beérkezik, egyrészt az inflációs nyomás, másrészt a forint mostani árfolyamesése miatt.

Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere az önkormányzatok uniós pályázati lehetőségeiről azt mondta, lehetetlen, hogy az önkormányzatok egyszerre tudják kiegészíteni a működési forrásokat, melyeket az államtól nem kapnak meg, másrészt pedig biztosítani tudják a fejlesztésekhez szükséges önrészt. A két cél együtt nem megoldható, valamelyiket az államnak kell vállalnia, ha ez nem lehet az európai uniós forrásokhoz szükséges önrész, akkor a működést biztosító rész lehetne - hangsúlyozta.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×