Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Két parlamenti képviselő menthetné meg az MDF-frakciót

A független képviselők közül ketten menthetnék meg csatlakozásukkal a megszűnés előtt álló MDF-frakciót, azonban Gyenesei István és Tóth András nem tárgyal a belépésről - derült ki az MTI-nek adott hétfői nyilatkozatokból.

Az öt független képviselő közül kettő csatlakozhatna a Csáky András kilépése miatt nehéz helyzetbe került MDF-frakcióhoz annak érdekében, hogy újra tízfős legyen, és ne szűnjön meg a képviselőcsoport. A házszabály szerint ugyanis, ha valaki úgy lesz független, hogy kilép egy frakcióból, akkor fél évig nem csatlakozhat másik képviselőcsoporthoz.

Ez a hat hónap nem járt még le az MDF-ből korábban kizárt Almássy Kornél, a frakcióból kilépett Vas János, valamint a Fideszből távozott Császár Antal esetében sem.

Így elvben csak a Fideszből még 2007 őszén kilépett Tóth András, valamint függetlenként parlamentbe jutott Gyenesei István önkormányzati miniszter jöhet szóba.

Tóth András ugyanakkor az MTI-nek azt mondta, hogy a parlamenti ciklusból hátralévő egy évben továbbra is független képviselőként akar dolgozni.

"Semmiféle megállapodásra nem vagyok hajlandó, nem megyek egyik frakcióhoz sem" - jelentette ki a politikus, aki azt üzente, hogy ne is keressék.

Gyenesei István az MTI-nek azt mondta: nem keresték meg az MDF-től, így nem is tárgyal velük az esetleges csatlakozásról.

Az MTI úgy tudja, hogy az önkormányzati miniszter esetleges csatlakozásával számolnak ugyan az MDF-ben, de ez megosztaná a pártot, és akár újabb kilépéseket generálhatna.

Gyenesei István tavaly októberben - amikor az MDF Vas János kilépése után hasonló helyzetben volt - ugyanerre a kérdésre az MTI-nek úgy válaszolt, hogy a vele kapcsolatos spekulációkra az adhat okot, hogy a 2006-os országgyűlés választásokon MDF nem indított ellene jelöltet, sőt támogatta őt egyéni körzetében. A politikus akkor is azt mondta, hogy nem keresték meg az MDF-ből, és nem is tárgyal velük.

Az MDF-frakció azért került a megszűnés szélére, mert jövő hétfőtől független képviselőként folytatja munkáját a parlamentben Csáky András.

Csáky András az MDF-frakció hétfői ülése után az MTI kérdésére közölte: a frakció kérése volt, hogy csak jövő hétfői hatállyal lépjen ki a tízfős képviselőcsoportból.

A politikus vasárnap jelentette be, hogy kilép a Magyar Demokrata Fórumból, mert véleménye szerint az EP-lista szombati elfogadásával az MDF feladta politikai hitvallását, és végleg szakított azzal a társadalmi bázissal, amelyre megalakulásakor támaszkodott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×