Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Orbán Mária támogatása mellett érvelt az SZDSZ elnöke

Ismét támogatni fogja a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Havasiné Orbán Mária megválasztását a Fidesz, az SZDSZ és az MDF. Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Csáky András, a párt országgyűlési képviselője. Országszerte több mint 150-szer riasztották a tűzoltókat a hétvégén a viharos szél miatt. A nap hírösszefoglalója.

Hétfőn dönt az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökéről. Havasiné Orbán Mária megválasztását a Fidesz, az SZDSZ és az MDF ismét támogatná, az MSZP - a távirati iroda információi szerint - újból lelkiismereti szavazással határoz. A Győri Ítélőtábla vezetőjét január közepén jelölte újra a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztére Sólyom László államfő, miután a decemberi parlamenti szavazáson nem volt meg a kinevezéséhez szükséges kétharmados többség. Korábban Havasiné Orbán Mária támogatására kérte a parlamenti pártok vezetőit az SZDSZ elnöke. Fodor Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy Lomnici Zoltán korábbi elnöknek tavaly június végén járt le mandátuma, és az azóta kialakult állapot már veszélyezteti az ország alkotmányos biztonságát.

Kilép az MDF-ből Csáky András. Az országgyűlési képviselő azt nyilatkozta, hogy az európai parlamenti választási lista szombati elfogadásával az MDF feladta politikai hitvallását, és végleg szakított azzal a társadalmi bázissal, amelyre megalakulásakor támaszkodott. A párt parlamenti frakciója hétfőn délelőtt ül össze, hogy megvitassa a helyzetet. A választmány döntése után Olajos Péter, az MDF jelenlegi európai parlamenti képviselője is jelezte, kilép a pártból. A listát Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere vezeti.

Tovább nőtt az ár- és belvízzel veszélyeztetett területek nagysága az elmúlt napokban az esőzések és a hóolvadás miatt. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közlése szerint a kialakult helyzet főként a Nyugat-Dunántúlon okoz nehézségeket. A Hanságban több mint 10 ezer hektár terület áll víz alatt, a Kis-Balaton körzetében pedig már a Nagykanizsa és Budapest közötti vasútvonalat, valamint az M7-es autópálya töltését is veszélyezteti a belvíz. A Felső-Tiszánál mintegy 3500 hektár a belvízzel elöntött területek nagysága.

Országszerte több mint 150-szer riasztották a tűzoltókat a hétvégén a viharos szél okozta károk elhárítására. Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: az erős szél a Dunántúlon, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyében, valamint a fővárosban és Pest megyében okozta a legtöbb gondot. Hozzátette: jellemzően kidőlt fák, leszakadt faágak, illetve épületkárok miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak.

Megkezdi az uniós források piacra vezetését a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a Monetáris Tanács ülése után közölte: a bankszektor helyzete a közelmúltban bekövetkezett árfolyamgyengülés ellenére stabil, de a forintra nehezedő leértékelődési nyomás középtávon károsan hat a pénzügyi közvetítő rendszer tőkehelyzetére. A testület úgy vélte: ha az árfolyamgyengülés tartóssá válna, az az importárakon keresztül közvetlenül, valamint egyéb közvetett csatornák által az inflációs cél elérését is veszélyeztetné.

További kamatcsökkentést valószínűsít az Európai Központi Bank. A pénzintézet csütörtökön fél százalékponttal történelmi mélypontra, másfél százalékra gyengítette irányadó kamatát. A döntés után a Reuters által megkérdezett elemzők azt mondták, hogy a bank a második negyedévben várhatóan újabb 50 bázisponttal mérsékli a kamatot.Tokiói lapértesülés szerint még ebben a hónapban tanácskozást tartanak a pénzügyi rendszer jövőjéről Európa, az Egyesült Államok és Japán vezető bankárai. A Nikkei című japán lap értesülése szerint a bankvezetők londoni csúcstalálkozója március 24-én lesz. A jövő hétvégén - ugyancsak a brit fővárosban - tárgyalnak a fejlett ipari hatalmakat és a legnagyobb feltörekvő gazdaságokat tömörítő csoport pénzügyminiszterei.

Májusban a Szentföldre látogat a katolikus egyházfő. XVI. Benedek a hagyományos vasárnapi úrangyala imádság után jelentette be, hogy május 8-a és 15-e között utazik a térségbe. A pápa megfogalmazása szerint zarándoklatot tesz, és imádkozik a Közel-Kelet egységéért és békéjéért. XVI. Benedek a tervek szerint felkeresi Jeruzsálemet, Betlehemet és Názáretet, valamint ellátogat Jordániába és a palesztin területekre.

Boszniában egy diáklány meghalt, 25-en pedig megsérültek egy iskolabusz balesetében. A rendőrség közlése szerint a sofőr eddig ismeretlen ok miatt elvesztette uralmát a jármű fölött, amely lesodródott az útról és felborult. A buszon összesen 52-en utaztak. A sérültek egy tánciskola diákjai a montenegrói Niksicsből, akik vendégszereplésen voltak Boszniában.

Észak-Morvaországban négy embert ölt meg egy ámokfutó. A tragédia egy, a cseh-lengyel határhoz közeli kisváros vendéglőjében történt, ahol családi ünnepséget tartottak. A 24 éves fiatalember berontott a helyiségbe, lelőtte volt barátnőjét, annak apját és anyját, valamint egy másik férfit. A támadó végül saját maga ellen fordította fegyverét, de a lövés nem volt halálos. A rendőrség szerint szerelmi csalódás állhat a gyilkosság háttérben.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×